Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1911

Jll. Adatok az intézet történetéhez. A) Aa intését állapota. Mielőtt feladatomhoz fognék, hogy a szokásos módon beszámoljak egy iskolai év munkájáról, itt a fejezet élén két olyan eseményről kell említést tennem, amelyek mind jelentőség, mind a hozzájuk fűződő érzelmek szempontjából messze kimagaslanak intézetünk történetének megszokott keretéből. E két eseményt méltatja s érzéseinknek kifejezést ad ugyan Érte­sítőnk két első cikke, ámde azért nem hallgathat róluk a krónikás sem, akinek az intézet élete folyását, kiemelkedő mozzanatait, örömét és gyászát kell följegyeznie. S míg az intézet évkönyvének lapjaira tárgyi­lagos nyugodtsággal rójja föl mindazt, ami az intézet munkájára, fejlő­désére, haladására befolyással van s életébe mélyebben belevág, csoda-e, ha néha-néha az események nyomában előtörő érzéseit elfojtani, meg­indulását, fájdalmát, vagy örömét eltitkolni nem tudja? Még most is szívem mélyéig meghatva gondolok arra a súlyos veszteségre, amely rendünket és így intézetünket méltóságos és főtisztelendő Vajda Ödön zirczi apátúrnak, intézetünk kegyurának, elhúnytával érte. Boldog emlékű apátunk és jósá­gos atyánk 1911. július hó 9-én húnyt el Zirczen árván hagyva s mély­séges gyászba borítva rendi családját. Bár boldogult apát urunk 77 éves volt, mégis váratlanul sújtott le ránk a csapás, mert egészségesnek tudtuk őt, mert telve volt még tett­erővel s nagyszabású tervei voltak rendünk anyagi és szellemi fejleszté­sére vonatkozólag. Azonban az isteni Gondviselés másképen határozott s bár a szí­vünk még most is sajog fájdalmában, ha veszteségünkre gondolunk,

Next

/
Thumbnails
Contents