Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1911

10 Levelei mindmegannyi szép bizonyítékai fegyelmezett gondolkodásának s mindenre kiterjedő gondosságának. Nemcsak a tartalomra volt gondja, hanem a formára is. Ez jellemzi élőszóval elmondott, sokszor rögtönzött beszédeit is. Mondatszerkesztési módjában, egyes kedvelt fordulataiban visszatükröződnek a régies, választékosságra törekvő magyar stílusnak sajátságai, s ezzel egyúttal gondolkodásának alapvonása, a józan konzervativizmus. Nem a táblabiró-világ csökönyös maradisága, minden haladás kerékkötője, hanem a mult értékes hagyományait fenntartani óhajtó, pusztulásukat fájlaló gondolkodásmód, amely az igazi haladás és sülyedés tünetei között okosan tudja megvonni a határvonalat. A rendtagok között nem állásának hódolatot követelő tekintélyével, hanem az igazi atyai szív szeretetével szokott mindig megjelenni. A legfiatalabbak is egészen bizalmas közelségbe jutottak hozzá. Nem tartotta azt, amit Plutarchos mond, Perikiesről szólván, hogy a bizalmas érintkezés veszedelmes minden nagyságra nézve, mert meghitt társaságban nehéz a méltóságot és tekintélyt megőrizni. Egy alkalommal a rendtagokkal való bizalmas érintkezése szemet szúrt egy ridegebb felfogású főpapnak. „Apátur nagyon közel ereszti magához szerzeteseit" mondotta neki. „Sohasem bántam még meg, méltóságos uram" válaszolta a jóságos apát. Ugyanez a jóságos lelkület nyilatkozott meg beszédében és cselekvésében még idegenekkel szemben is. Akivel csak egyszer érintkezett, azt szeretetreméltó modoiával feltétlenül megnyerte. Szószerint ráillettek Tacitus szavai, amelyekkel Agricolát dicséri: a jó embert könnyen kinézte belőle bárki, a kiválót szívesen. Egyéniségének lebilincselő varázsával igen sok jóakaratot biztosított nemcsak maga, hanem elsősorban — mert erre törekedett mindig — rendje számára. „Könnyű a zirci apátnak, — mondotta egyszer egy nagytekintélyű rendfőnök — igen sok jó embere van a nagyurak között." Igaza tfolt. Jó emberei segítségével rendjének igen sok oly életbevágó fontosságú ügyét vihette dűlőre, amelyhez szinte a siker reménye nélkül fogott. „A jóság az emberi szív alaperénye, a többi mind rátámaszkodik. Magában véve még nem minden, de kezdete mindennek" mondja egy szellemes francia iró. Vajda Ödön lelkületének alaptulajdonsága volt a jóság, de nem járt ezzel együtt az a szellemi egyszerűség, az a naivságig menő hiszékenység, amely miatt igen sok jó ember csak ártalmára van az ügynek, melyet szolgálnia kellene. Az ő jósága mérhetetlen hasznára vált rendjének, de ezzel együtt a magyar nemzeti művelődés ügyének is, amely legderekabb munkásai közé számítja. Igaz, hogy életének legnagyobb keserűségei, legterhesebb megpróbál-