Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1911

10 dúlás felért egy valóságos vizsgálattal. Általában a gazdatisztekben munkatársait látta és becsülte. Míg az idősebbek tapasztalataiból maga is okulni igyekezett, addig igen nagy gondja volt a fiatalok nevelésére. Példájával, buzdításaival vagy korholásaival akarta bennök felébreszteni az áldozatokra is kész munkaszeretetet s még télen is módot talált arra, hogy megmentse őket a káros tétlenségtől. Ilyenkor — mint a jó hadvezér katonáit •—• elméleti feladatok kidolgozására szorította őket, hogy azokon feltaláló képességüket gyakorolják és esetleg hiányos ismereteiket kiegészítsék. Emellett azonban igen nagy gondja volt itt is — akárcsak az iskolában — a jellemképzésre. Mindenekfelett nyiitszívűségre, egyenességre akarta szoktatni azokat, akiknek megbízhatóságához majdan igen nagy érdekek fognak fűződni. Még külsőségekben is megkívánta tőlük a hivatásuknak megfelelő viselkedést. Semmit sem gyűlölt annyira, mint az alattomosságot, a túlzott megalázkodást és a kertelgető beszédmódot, — de meg ezekenfelül a gazdatisztekhez legkevésbbé illő ficsúros öltözködést, divatmajmolást, amit széllelbéleltség, megbízhatatlanságjelének tartott. Megbecsülte a cselédet is. Apraját-nagyját névszerint ismerte és szólította. Mindenik érezte, hogy szigorú tekintete és összeráncolt homloka mögött, mellyel munkájokat szemléli és a legkisebb mulasztást is felfedezi, aranyszív rejlik. Nagyon jól tudták a cselédek — és ez szinte közmondássá lett ajkaikon — hogy „az uraság fényes szeme mindent meglát" és a hibában talált embernek megérdemelt megrovása nem fog elmaradni. Azonban pattogó hangjából is több jóságot éreztek ki, mint haragot. Emberséges bánásmódjával hűséges ragaszkodást keltett bennök személye és rendje iránt, amiért azután a nagyobb személyi változások szinte ismeretlenek voltak az előszállási uradalomban. A szolgálatból való elbocsátással csak az igazán megrögzött bűnösöket sújtotta. Sokszor szokta mondani: „A kenyeret elvenni könnyű, de adni nehéz". Hogy az alkalmazottak anyagi érdekeit, megélhetését mennyire szívén viselte, annak szép jelét adta később, apát korában, mikor nemcsak a gazdatisztek nyugdíjalapját teremtette meg, de a szolgálatból kiöregedett cselédekről is gondoskodott. Huszonhárom év alatt Előszállás valóságos mintagazdasággá lett. A nagymértékben űzött fásítás szinte egy rengeteg parkká alakítja át az uradalmat. Egymásután emelkednek a szükséges épületek; lassankint a cselédek is egészséges lakásokba költöznek és marháik is megfelelő istállókba jutnak. A szomszédos községeknek kiosztott területek ismét házi kezelésbe jutnak, az igáserő szaporodik, az ócska gazdasági eszközöket elegendő mennyiségben jóminőségűek váltják fel, idegen gőzgépek helyett mind a tíz kerületben uradalmiak végzik a cséplést. A takar-