Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1911

117 legyenek. Enélkíil pedig a rendezés elégedetlenséget, bizalmatlanságot váltott ki az emberekből. Hallani akarta az elért eredményt a tornászsereg. Joga is volt hozzá. Hiszen ők, az érdekeltek, a kivívott dicsőséget ott, a helyszínen szerették volna ezrek és ezrek jelenlétében, a népsokaság lelkesítő éljenzése közben élvezni. A nehéz nap győzelmi jelvényeit még az ünnepségen szerettük volna az önérzettől büszkén emelkedő melleken látni! Ne csodáljuk hát, ha kimondjuk, hogy az elvonulás csendes volt, hiszen a nap hőseit mi hangolhatta volna valami különös jókedvre ? Azzal, hogy a magasugrás 8 győztes csapatát kihirdették, még nem sikerült a hangosan kitörő elégedetlenséget némileg is lecsendesíteni. Visszatérve az előmérkőzésekre, mondhatom villanyerővel kellett az egyik indítótól a másikhoz futni, hogy a benevezés érvényre jusson. Különösen kis csapatnál, ahol egy-egy tanuló több versenynemben akart szerepelni, valóságos hajsza, lótás-futás gyötörte meg előbb őt, még így is többször lekésve érkezett rendeltetési helyére. — Előbb távolugrás, aztán súlydobás van; félóra múlva 10-es csapat dolgozik; félórára ezután a füleslabdaversenyhez, kevés új tornászóval megerősítve, ugyanazok állnak ki. Hát kérem, ez valóságos emberkínzás. Már maga a lóversenytérre való kigyalogolás, ami 3A órai menetelést jelent, éppen elegendő, hogy a szegény fiú agyonfáradtan ne érvényesülhessen. Ezt a talajviszony kétségbeejtő állapota még betetőzte és a sikernek halvány reménye nélkül álltunk a küzdőtér porondján. Felháborodás moraja zúgott végig nemcsak a szakemberek, de a laikus publikum részéről is a lóversenytéri pálya sportszerűtlen volta miatt. Igaz, annál nagyobb dicséretet érdemel az ifjúság, minél súlyosabb nehézségeket kellett leküzdenie. Helyes, ha minden versenyző csapat egyforma eséllyel birkózza meg küzdelmét, akkor tán megnyugtató is. De sajnos, nem így volt egészen a pécsi versenyen. A bajaiak, amint tudjuk, a lóversenytéren, egyesek tornacsarnokban, mások a pécsi atlétikai sporttelep kitűnő pályáján végezték ugrásaikat. Miért nem ugorhattak volna valamennyien a lóversenytéren ? vagy ellenkezőleg ? Nem egyenlő pályán, nem egyforma eséllyel állítani a küzdőket egymás mellé — nagy hiba volt a rendezőség részéről. Érthetetlen, hogy a versenybíróság miért nem mérte az igazságot ugyanazon mértékkel mindenkivel szemben. Az egyik versenybíró egyszer, a másik kétszer, sőt háromszor is engedett javítani. Egyöntetű kioktatásról,, praktikus megállapodásról, versenyek helyes rendezéséről addig nem beszélhetünk, míg ilyesmik előfordulhatnak. Voltak még más hiányok is, de ezen beszámolónak szűkre szabott keretében nem terjeszkedhetem ki mindenre.