Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1911

10 fogadalmat letette. (Áldozópappá, fiatalsága miatt, csak másfélév múlva, 1858. február 13-án szentelik.) Alig volt akkor még négy évtizede, hogy a fejedelmi akarat, mely a zirczi, pilisi és pásztói apátságokat egyesítette, egyben legfőbb hivatásukká tette a magyar cisztercitáknak az ifjúság nevelését és oktatását, s az egri gimnáziumon kivül — melyben már régebben tanítottak — a székesfehérvárit és pécsit is vezetésökre bizta. Hogy a tanítórenddé való átalakulás folyamata teljesen végbemenjen s így a nevelő-oktató munkásság terén már az ifjabb nemzedéket irányító rendi tradíciók fejlődjenek ki, arra ez az idő mindenesetre rövid volt. Nemcsak a szó szoros értelmében vett tanárképzésről, de a tanári pályára való bármiféle előkészítésről is alig lehet ezidétt még szó. A papi pályára kiképzett fiatalembert beállítják a munkások sorába, aki azután tanítgatva tanul s részben egykori tanárainak, idősebb társainak eljárása meg tanácsa szerint, de legnagyobbrészt mégis saját ösztönének irányítására hagyatva, keresi az utat tanítványainak eszéhez, szívéhez. Sok istenadta szép képességgel, érző szívvel és megnyerő modorral megáldva, ily módon fejlődött tanárrá Vajda Ödön és rövid idő alatt az első helyek egyikét foglalta el azok sorában, akik dicsőséget szereztek a ciszterci szellemnek az iskola falai között. A székesfehérvári tanári kar tagjai az 1856/57. iskolai évet megnyitó tanácskozmányuk jegyzőkönyve szerint „supplentem Edmundum Vajda, coronae professorum adiunctum, lubenti animo amplexabantur." 1 A fiatal tanár, akit igazgatója, Bula Teofil, a magyar és görög nyelv, továbbá a történelem és földrajz tanításával bíz meg, csakhamar megmutatja, hogy méltó az előlegezett testvéri bizalomra. Kötelességeinek minden szépért és jóért hevülő fiatal lelke teljes buzgalmával igyekszik megfelelni. Pedig mindjárt pályája kezdetén még idősebb, tapasztalásokban megedzett tanár tapintatát is próbára tevő nehézségekkel kellett megküzdenie. Különös lelkesedéssel a magyar történelmet tanította és soha fontosabb, meg nehezebb feladata nem volt a történelem tanárának, mint akkor, az abszolutizmus legsötétebb éveiben. A nemzeti mult nagy tanulságaival kellett táplálnia az ifjú elmékben és szívekben a jövő reményét s így alapozni a jelennél boldogabb jövendőt. Ennek a nehéz munkának Scyllája lett volna a fiatalság hamar fellobbanó szenvedélyének szítása, Charybdise pedig a hazafiság tiszta lángjának elfojtása s így egy, az áldatlan viszonyokba beletörődő, vértelen nemzedék nevelése. Ma már az élet delén jóval túl lévő tanítványai lel1 A tanári tanácskozmányok jegyzőkönyveit lf52-ig magyarul vezetik. Később, mikor a német nyelvet akarják rájok kényszeríteni, inkább a latint választják.