Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1909

i 16 Még eddig be nem mutatott gyakorlat: mélyugrás a távolba rúddal, mint újdonság, kötötte le azután a nézők figyelmét. Eredményként föl­jegyeztük, hogy Tóth Aladár 350 cm. magasságból 735 cm. távolságra, Schőn Sebestyén 350 cm. magasságból 730 cm. távolságra és Szélig Gyula 350 cm. magasságból 725 cm. távolságra ugrott. Ezután versenytornászás következett a felsőbb osztályok részére. Eme versenynemben a tanulók maguk állították össze gyakorlatukat és a korláton, nyújtón mutatták azt be. A gyakorlatok fölépítése, kidolgo­zása és kivitele szorgalmas munkára valló eredményről tanúskodott. 1. győztes Pollich József VI. o. t., 2. győztes Schmaler György VI. o. t. Az első győztest dr. Reiser Péter ügyvéd 10 koronás adományával jutalmazta a versenybíróság. Schmaler György mint második, aki egész évben szorgalmat tanúsított, megérdemelt jutalmazásban részesült, ameny­nyiben báró Podmaniczky Endre képviselőnk adományából 10 koronát kapott. E helyen említjük meg, hogy ugyancsak a fenti adományozó kegyességéből a nyolc éven keresztül lelkesen tornászó Nyirati Dezső VIII. o. t. szintén 10 koronával jutalmaztatott. Hasonlóan a VII. osztálynak Boda Béla nevü ügyes tornászója Hesser Gyula ügyvéd adományából 10 koronát nj'ert. A befejezésül bemutatott határvédő, ez a ügyeimet és higgadt munkát igénylő versenyjáték, fejezte be a jól sikerűit tornaünnepélyt. Boda Béla 12 tagból álló csapata 2:0 arányban győzött. Ezután az ifjúság újra oszlopokba állt s a győztesek kihirdetése és a Szózat eléneklése után szép rendben hazavonult.

Next

/
Thumbnails
Contents