Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1908

VII. Ki szívben jó, lélekben nemes volt, Ki életszomját el nem égeté, Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, Földön hónát csak olyan lelheté. >) De a Gondviselés könyvéhe az volt megírva, hogy Sarto József ne csupán a kis Tombolóban találja föl hazáját. Elöljáróinak rendelése kilenc esztendei káplánoskodás után a sctlzanói plébániába igtatta be őt. Ha eddig is munka volt az ő élete, most igazán saját magán tapasztalta Jób pátriárka szavainak igazságát: „Küzdelem az ember élete a földön."

2) Mert a nép, bár jómódú volt s az olasz viszonyokhoz mérten templomáról és papjáról elég bőkezűen gondoskodott: a fiatal, s egyszerű káplánból lett plébánost bizonyos hideg bizalmatlansággal fogadta. De ő csakhamar megnyerte mindenkinek szivét jó bánásmódjával, lelkipásztori buzgalmával és — ami különben is egyik legszebb vonása jellemének —- szinte kifogyhatatlan jótékonyságával. Az örökkévalóság rokkáján megint kilenc esztendő pergett le, és Zinelli, trevisói püspök, a salzanói plébánost kinevezte kanonokká és az egyházmegyei iroda vezetésén kivül a papnevelő-intézet kormányzását is reá bizta. A salzanói tágas kertnek szebbnél-szebb virágai helyett az ifjú növendékek lelkének kertjét művelte nem kisebb szeretettel és szakértelemmel, mint amazokat. „S mintha csak a Gondviselés aritmetikus pontossággal szabályozta volna Sarto Giuseppe életét: amint kilenc évig volt káplán, kilenc évig plébános, azonképen kilenc esztendőt töltött a trevisói kanonokságban is. S amint fájó szivvel hagyta el Tombolót, hogy elfeledett káplánból nagyhírű plébánossá legyen, s amint könnyes szemmel intett bucsut a salzanói parókiának, éppoly szomorúan hallgatta a hírt, hogy most meg már íme Trevisót is el kell majd hagynia." 3) 1884 őszén ugyanis b. e. XIII. Leó pápa kinevezte az akkor 49 éves Sartó Józsefet mantovai püspökké. Az uj állás uj gondjai nem riasztották vissza tettre vágyó lelkét; egy apostolnak buzgalmával fogott hozzá egyházmegyéje rendezéséhez, papsága reformjához és mert saját szavai szerint „zászlaja a békét hirdeti, törvénye a felebaiáti szeretet", 4) — csakhamar magára alkalmazhatta az apostol szavait: „Midőn mindenkitől független valék, mindenki szolgájává tettem magam, hogv annál J) Vörösmarty, A merengőhöz. 2) Jób, 7, 1. 3) Czaich-Fráter, X. Pius pápa. 69. 1. «) U. o. 77. 1.