Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1908
57 velői munkásságának igazában csak akkor lehet eredménye, ha az iskola és a szülői ház egymást megértve, egymással összhangban törekszik az ifjú lelkének alakítására, irányítására, épen azért főtörekvésünk volt, hogy a szülőkkel és ezek képviselőivel állandóan fenntartsuk az érintkezést. Ellenőrző értekezletek után s amikor csak szükségét láttuk, értesítettük a szülőket vagy azok helyettesét gyermekeik előmeneteléről, erkölcsi viseletéről s minden alkalmat fölhasználtunk, hogy a szülőket fölvilágosítsuk, gyermekeik erkölcsi és szellemi fejlődését velők megbeszéljük s nekik tanácscsal és útbaigazítással szolgáljunk. A szülők rendelkezésére állottunk, bármely időben kerestek fel bennünket, s ez iskolai évben a VKM. 1908. augusztus hó 21-én kelt rendelete értelmében a tanári testület minden tagja napot és órát tűzött ki, amikor a gimnázium tanári szobájában a szülőket fogadta, hogy velők a tanulókat illető ügyekről tanácskozhassanak. Az egyes, tanárok fogadó napját és óráját a fogadószoba ajtaján kifüggesztettük. Kijárásunknak, sajnos, ez évben még nem volt meg a kellő eredménye, mert a szülők nagyrésze nem keresett fel bennünket, sőt voltak olyan fogadó napok és órák, amikor egyáltalában nem volt látogatónk. A jövő feladata lesz a szülőket felvilágosítani és meggyőzni, hogy gyermeik jövője érdekében cselekesznek, lia az iskolával karöltve, a tanári testülettel egyetértve törekszenek eljárni s az iskolát gyermekeik boldogulására vonatkozó, nehéz munkájában támogatni. 6. Az ifjúsági könyvtár forgalmát a következő kimutatás tünteti föl: i. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. Az összes nyilvános tanulók száma, a) a négy alsó osztályban, b) a négy felső osztályban Kzek közöl hány olvasott? Egy tanulóra átlag hány kötet esik ? Hány kötet összesen ? Hány tanuló nem olvasott ? o s z t á 1 y b a n Az összes nyilvános tanulók száma, a) a négy alsó osztályban, b) a négy felső osztályban Kzek közöl hány olvasott? Egy tanulóra átlag hány kötet esik ? Hány kötet összesen ? Hány tanuló nem olvasott ? A beírt nyilvános tanulók száma 63 tíi 39 30 32 22 11 27 Az összes nyilvános tanulók száma, a) a négy alsó osztályban, b) a négy felső osztályban Kzek közöl hány olvasott? Egy tanulóra átlag hány kötet esik ? Hány kötet összesen ? Hány tanuló nem olvasott ? Kzek közöl hány olvasott? 00 47 30 22 28 22 11 27 a) 195 149 8 1575 38 Összesen hány kötetet? 550 32!) 385 311 420 171 90 353 j b) 92 88 12 1034 1 ( 1 7. A tanárok irodalmi és társadalmi működése A tanári kar tagjai szorosan megszabott iskolai teendőiken kívül, tudományos, közművelődési és társadalmi téren is dicséretes tevékenységet fejtettek ki. Anyagi áldozattal és szellemi közreműködésükkel támogatták a nemesebb társadalmi törekvéseket s azon köröket, egyesületeket és társaságokat, melyek tudományos, művészeti, nevelési vágj' jótékonysági célok szolgálatában állanak. Ezenkívül szép irodalmi munkásságot fejtettek ki s a nagyközönség számára felolvasásokat és előadásokat tartottak.