Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1907

6 vallomást tesz : százados, gyökeres jogokat nem lehet egy csatával vagy egy tollvonással elveszteni". A jogfolytonosságot hirdeti, mint Eötvös József, Kemény Zsigmond és Deák Ferenc, az ősi jogok védői. Toldy Ferenc pedig a nemzet irodalmának történetét írja meg hazafias lelkesedéssel hirdetve, hogy a múlt nagyságunk egyik eleme. Milyen magasztos, de egyúttal nehéz feladat volt e korban a történelem tanítása ! Erezni azt a mély fájdalmat, amely súlyos teherként nehezedett minden igaz hazafi lelkére, s hallgatni róla az iskolában, ahol a közelmúlt eseményeit még csak említeni sem volt szabad. Gyötrődni a gondolattal, nem irtják-e ki a letiport, erejét vesztett magyart a nemzetek sorából, s a kínzó aggodalmakat magába fojtani, hogy a csüggedést, a kétséget, a nemzet jövőjében vetett hitnek megrendülését el ne árulják a homlokon borongó felhők, a szemek bágyadt fénye, a fájdalomtól tompa hang. Mert itt a nemzet életébe vágó dologról volt szó ; az ifjú nemzedéknek, amelynek majdan feladatául jut ésszel és munkával visszaszerezni mindent, ami elveszett s a romokon új életet teremteni, a nemzet hivatásába vetett erős hittel és a szebb és boldogabb jövő reményével kellett kikerülniök az iskolából az életbe. Lelkesíteni kellett az ifjúságot a múlt dicsőség és nagyság képeivel, oktatni a nemzeti szerencsétlenségek tanulságaival, ámde a tanárnak minden szavára vigyáznia kellett, mert munkáját figyelemmel kisérte az abszolút hatalom. Hogy Vajda Ödön milyen kitűnően tudta feladatát megoldani, hogy lelkét mennyire bele tudta önteni előadásaiba s mennyire magával tudta ragadni hallgatóit, arról tanúbizonyságot tesznek nagyszámú tanítványai, akik, bár az élet delén már túl vannak, még ma is élénken emlékeznek a kedves történelmi órákra. Egyik volt tanítványa így ír le egy történelmi órát: „Délután második óra volt. Alig csengették el a 3 órát, belépett. Tudtuk már, hogy ma fontos és ritka szép előadás lesz. Nem examinált. Magyarázott egész órán a mohácsi vészről. Halálcsend, feszült figyelem. Lelkesedve rajzolja a pártoskodó főurak viselkedését, a király lehetetlenségét, az ország veszélyét, az ütközet kezdetét; a pécsi diákságot lelkesült hévvel emeli ki. Csengetnek 4 órát; nem mozdul senki, a tanár tovább magyaráz, s mi fiúk feszült figyelemmel hallgatjuk. Elüti a toronyóra az egynegyedet, a felet, a három fertályt, halálcsend a tanteremben, egy fülként hallgatja az egész osztály a megható befejezést. Mély, fájdalmas sóhaj tör fel a tanár kebeléből, s így fejezi be előadását: S haj fiúk! ezt visszavonás okozá mind s durva irigység. Egységünk történ törve hanyatla erőnk !