Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1907
105 az „Ur angyalát". A róm. kath. vallású tanulók az igazgató, a hittanár és az osztályfőnökök vezetése mellett, kivéve a téli hónapokat, naponkint fél 8-kor szentmisét hallgattak, vasár- és ünnepnapokon pedig az egész tanári testülettel jelen voltak 8 órakor a szentmisén, melyet az intézet rajztermében szentbeszéd követett. Az istentisztelet alatt az ifjúság énekkara az énektanár vezetése mellett vegyes négyeshangú magyar és latin egyházi énekeket adott elő, a szentmise utolsó része alatt pedig a pápáért és a királyért himnuszt énekelt. A szentmise végén az egész ifjúság a miséző pappal magyar nyelven mondta el az egyház előirta imádságot. Kath. ifjaink az iskolai év folyamán ötször végeztek szent gyónást és ugyanannyiszor járultak a/. Oltáriszentséghez és pedig Mária nevenapjának nyolcada alatt, Szent Imre herceg napján, karácsonykor, húsvétkor és Szent Alajos napján ; a húsvéti szentgyónást 3 napig tartó szentgyakorlatok előzték meg. Farsang három utolsó napján a szokásos Szentségimádást végeztük ifjainkkal. Jelen voltunk minden ünnepi istentiszteleten, igy szeptember 10-én boldog emlékű Erzsébet királynénk halálának évfordulóján tartott gyászmisén, október 4-én apostoli királyunk ő felségének nevenapján tartott ünnepi hálaadó istentiszteleten, március 15-én a nemzeti ünnepen, április 11-én a 48-as törvények szentesítésének évfordulóján és végül junius 8-án I. Ferenc József apostoli királj'unk magyar királlyá való koronázásának évfordulóján bemutatott ünnepi szentmisén. A ker. kath. kegyelet ébrentartása végett egy-egy kis requiemet tartott az intézet elhunyt jótevőinek, tanárainak és növendékeinek lelkiüdveért, ugyancsak- engesztelő szentmiseáldozatot mutattunk be az Urnák május 8-án Schleicher Lóránt VI. o. tanulónkért, akit az isteni Gondviselés magához szólított. Ezenkívül ünnepi szentmiséje volt a tanuló ifjúságnak az iskolai év megnyitásakor, halottak napján, Szent Imre hercegnek, a magyar kath. ifjúság védőszentjének, ünnepén, az intézet kegyurának nevenapján, boldogult Erzsébet királyasszönyunk nevenapján, Szent Alajosnak, a kath. ifjúság pártfogójának, s Szent Péter és Pál apostoloknak ünnepén. Résztvettünk a szokásos egyházi körmenetekben és nagypénteken a szentsírok látogatásában. Végül intézetünk kath. ifjai, mint a mult évben, ugy az idén is beléptek a Jézus szent gyermeksége c. egyesület tagjai közé s Magyarász Ferenc tanár vezetése alatt mint külön egyesület a legnagyobb lelkesedéssel vettek részt a kath. egyház fenséges hitterjesztési munkásságában. Hogy kath. voltunkról tanúbizonyságot tegy ünk s az egyház fejéhez, Szent Péter utódához való hűséges ragaszkodásunknak kifejezést adjunk, intézetünk is sietett csatlakozni a kath. középiskolákhoz, melyeknek tanulói megható módon üdvözölték Szentséges Atyánkat, X. Pius pápát,