Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1906

40 Végre tehát úgy a hogy megszabadult és félrevonulhatott villájába, melyet egyedüli kegyképpen fogadott el Nérótól. De félrevonulása már késő. Ellenségei nem érték be ennyivel, hanem belekeverték a Piso-féle összeesküvésbe. Egy hadi tribünt küldöttek hát hozzá, hogy kikérdezze Pisóhoz való viszonyáról. Seneca a leghatározottabban visszautasította vádjaikat. „Lelkem, mondá a tribunnak, nem alkalmas a hízelgésre, képmutatásra, senki sem tudhatja ezt jobban Nérónál, kivel többször szálltam szembe, mint ahányszor akaratának alávetettem magamat." Nero kérdésére, mikép viselkedett Seneca, a tribun azt felelte, hogy arca derült, tekintete vidám volt, és semmi jel sem mutatott ijedtségére. Erre a tiszt parancsot kapott, hogy vigye meg néki a halálos ítéletet. Nero magához illő „kegyetlen kegyelem"-mel a halálbüntetés módját a bölcsre bizta. Seneca teljes lelkinyugalommal fogadta ezt is, és mint telivér stoikus, eléggé nem kárhoztatható módon az öngyilkosságot választotta. Lelke visszaszállott a jobb időkbe, mikor a gyermek Nero még annyi szép reményre jogosította ! És visszaidézte azon sorokat, melyeket a „Haragról" c. művében a szánalomraméltó udvari emberekről irt. „Úgy bizony, ezeknél már csak ilyen az evés-ivás, és igv folyik a társalgás . . . Még szeretteik koporsója fölött is kacagniok kell! Funeribus suis arridendum est! ... De hát miért nyögsz esztelen ?! Minden szolgaságodban nyitva a szabadság útja! Patet exitus ! Bárhova tekintesz, ott a bajok vége! . . . Látod azt a meredek szirtet ? Azon lejuthatsz a szabadsághoz. Látod a tengert, azt a folyót vagy kutat ? Azok fenekén ott ül szabadságod ! Nézd azt az alacsony, korhadt, elhagyott fát! Szabadulásod csüng le róla ! Tapintsd meg saját nyakadat, torkodat, szivedet! Szabadságod mentsvárai azok ! De talán ezen módok kissé vesződségesek, azután nagy lelkierőt kívánnak ! ? Azt kérded, melyik út vezet a szabadságra? Testednek minden ütőere?" És mintha betüről-betüre be akarná tartani ezt a programmot, elvágta karján az ereket. Azután, mint egykoron Sokrates, zokogó barátai felé fordult ezen szavakkal: „Hová tették a bölcseletből tanult elveiket? hová azt a lelki szilárdságot, melyre a fenyegető balsorssal szemben oly sok éven át készülődhettek ? Vájjon ki előtt volt ismeretlen Nero kegyetlensége ! Hiszen testvérének és anyjának meggyilkoltatása után nincs is már egyéb hátra, minthogy nevelőjét és tanítóját is megölesse !" Am a halál nagyon lassan tudott vele végezni, mivel elaggott és a silány táplálkozás folytán elcsigázott testéből igen gyöngén szivárgott ki vére. Ezért lábszárain és térde alatt is megnyitotta az ereket. És mikor