Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1906

38 tanítómesterének gyámkodásától. Úgyis elég bölcs irányítója van. hiszen ott vannak ősei!"

1) Üres, semmitmondó vádak, melyek mindennél ékesebben hirdetik a stoikus bölcs erkölcsi nagyságát, minthogy esküdt ellenségei sem tudtak egyébbel előhozakodni. Annyit azonban megértett belőlük Seneca, hogy most már igazán elérkezett a visszavonulás ideje. Nagyon sokszor kérte már fölmentését, de mindannyiszor visszautasították. És így kénytelen-kelletlen ott maradt ura mellett, közösségben a testvér- és anyagyilkossal ! Vérző szívvel kellett végignéznie a rémtetteket, melyeket az emberi természetéből kivetkőzött imperátor elkövetett. Kitartott tehát mindaddig, míg Burrus ott állott oldala mellett. Mikor azonban hűséges barátja és szövetségese is kidőlt mellőle, akár betegség folytán, akár Locusta mérgétől, tovább egy percig sem késett! Különben azt is látta, hogy Nero mindinkább kerüli a vele való bizalmas érintkezést. Kihallgatást kért tehát hatalmas urától, és szine elé bocsáttatva a következő szónoklatba kezdett: „Tizennégy éve már, császár, hogy reményfakasztó ifjúságod mellé rendeltek; nyolcadik éve, hogy a legfőbb hatalmat gyakorlod. Ez idő alatt annyi kitüntetést és vagyont pazaroltál reám, hogy boldogságomból semmi sem hiányzik, csak kívánatos korlátozása . . . Pedig mi más szolgálatomat szentelhettem neked, mint, úgyszólván árnyékban, magányban szerzett tanulmányaimat, melyeknek egyedül azért jutott részökül némi híresség, mert az volt rendeltetésök, hogy velők, — munkám mérhetetlen jutalmául - a te ifjúságod fejlődését elősegíthettem. És te elhalmoztál engem határtalan kegyeddel, megszámlálhatatlan pénzzel! . . . Mivé btt az az én kevéssel beérő lelkem, mely most ily díszkerteket alkot, pompás nyaralókban andaloghat a főváros közelében, ily terjedelmes birtokokban és oly temérdek kincsben duskálkodhatik! Csak egy mentség van számomra, hogy a te ajándékaidat nem állt módomban visszautasítani. De most már mindkettőnk mértéke betelt: a tiéd is azzal, hogy fejedelem barátjának már többet nem adhat, az enyém is, mert jó barát fejedelmétől többet el nem fogadhat. Ha még tetéznéd, csak az irigységet gyarapítanád, mely ugyan épp oly kevéssé érhet föl nagyságodhoz, mint bármely emberi dolog, de engem agyonnyom; ezért rajtam kell könnyíteni. Miként ha katonai szolgálatban vagy utazásban fáradtam volna el, támogatást kérnék: úgy most életem utján megrokkanva segítségért könyörgök hozzád, mivel a legcsekélyebb gondosság kifej1) Tac. Ann. XIV. 52.