Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1906

36 Képzelhetjük, mint dúlt-fult mérgében, mikor látnia kellett, hogy az a két, szerinte nyomorult rabszolga keresztülhúzza minden számítását. Ő emelte föl mindkettőt a porból, és íme most a hálátlanok jótevőjük ellen fordulnak és meghiúsítják összes hatalmi ábrándjait. Egyet azonban nem birtak megakadályozni. A gonosz anya ugyanis nagy titokban megértette fiával, hogy Britannieus, Claudius édes fia, még mindig kinyújthatja kezét a trón birtokáért. És Nero nem sokat teketóriázott. Egy lakomán forró ételeket rakatott Britannieus elé, úgyhogy elköltésük után a szerencsétlen rögtön hideg vizet kért. Alig itta meg, a földre rogyott. „Csak nyavalyatörés, kiáltá Nero a szolgáknak, vigyétek ki!" Azok pedig elhurcolták és még azon éjjel elhantolták. A hideg vizben az adoptált testvér gyilkos mérge volt. Locusta készítette, ki, mint Tacitus irja, oly sokáig ott szerepelt a császári udvar bűneszközei között. A gonosz anya azonban nem sokáig örülhetett sikerének, mert Nero egyre jobban meggyülölte. És az emberi természetéből kivetkőzött imperátor esze mindazon járt, hogy tudná szülejét elemészteni. Kitüntető figyelemmel környezte és mézes-mázos szavakkal ültette hajóra a bahei öbölben. A gonosz merényletekben annyira leleményes század már régóta ismerte az olyanféle hajót, mely adott jelre egyszerre részeire szakadt és csak úgy okádta ki magából a legdühösebb fenevadakat. Ilyen hajót készíttetett Nero gyűlölt édes anyja sétahajókázására is. Am a dolog nem sikerült, mert Agrippina minden segítség nélkül partra úszott. Most már tisztában volt fiával, de senkinek sem szólt. Halálos félelemmel lépte át villája küszöbét, és mégis volt elég ereje hozzá, hogy futárával megüzenje fiának szerencsés megmenekülését. Csakhogy Nero nem szokott megállani a fél-úton. Alig ment ki tőle a hírhozó, már fegyvereseket küldött anyja meggyilkolására. Senecának ebben az időben még semmi befolyása sincs az államügyekre. Legalább semmi adatunk sincs rá, hogy része lett volna a törvényes örökös és az édes anya elpusztításában. Csupán a gaztettek elkövetése után lép a cselekvés terére, hogy az adott körülményekhez képest mennél több jót tehessen. Odaállt ura mellé és beszédeket szerkesztett, amelyekben Nero az új kormányzat alapelveit, mintegy programmját a senatusnak előadta. Ezzel belekerült az államügyek kellős közepébe: nevelőből miniszterré emelkedett. Tacitus neki tulajdonítja annak a levélnek írását is, melyben Nero bejelenti a senatus előtt anyja halálát. Egy felszabadított rabszolga