Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1906

28 Kambyses királyt, úgymond, egyik legkedvesebb embere Prnexaspes óva intette, hogy hagyjon fel a bor mértékletlen élvezésével; mert ez mindenkiben megrovást érdemel, de a királyban, kit minden szem és fül követ, valósággal rút. — Mennyire eszemnél vagyok, ha még annyit ittam is, majd bebizonyítom, felelt a megsértődött fejedelem. Tapasztalhatod, hogy eszem és kezem mindenkor rendelkezésemre állnak. Erre öblösebb kantákat hozatott elő és még a szokottnál is bővebben ivott. Majd tántorogva megparancsolta, hogy korholójának édes fia lépjen be és feje fölé tartott bal kézzel álljon ki neki. E szóval felajzotta ijját, és mint mondá, éppen az ifjúnak szivcbc lőtt. Mikor parancsára mellkasát felbontották, a nyíltól átjárt szivet az édes atya elé tartotta és így szólt: Hát reszket a kezem ?! — Nem, felelt a halálra kínzott atya, Apollo sem lőhette volna biztosabban! A lélekben nyomorult rabszolga még dicsérte, amit sok volt végignézni is; szegény fiának kettéhasított mellét és vonagló szivét alkalomnak használta fel a hízelgésre. Kétségbe kellett volna dicsőségét vonnia és a lövést megismételtetnie, hogy a királynak módjában legyen keze biztosságát az apán még jobban igazolni! Kegyetlen király, ki megérdemletted, hogy minden jelenlevő beléd lője nyilát! De ha el is Ítéljük" őt, mert lakomáját halálbüntetéssel és temetéssel tizettette meg, mégis nagyobb vétek volt azt a nyilat dicsérni, mint kilőni! Ilyenformát ajánlhatott Harpagus is királyának, Astyagesnek, ki úgy állott bosszút derék szolgáján, hogy gyermekeit tálaltatta eléje, és még azt is megkérdezte tőle, hogy meg van-e elégedve az elkészítés módjával. Majd előhozatta az egyik gyermek fejét és elibe tartva így szólt: — Nos, hogy vagy megelégedve fogadtatásoddal ?! A szerencsétlen apa ajkai nem csukódtak le, hanem még ez a felelet is utat talált rajtuk keresztül: — A királyoknál minden étkezés fölséges ! Nem mondom én, folytatja Seneca, hogy a szegény apának nem kellett volna a legnagyobb felháborodással kárhoztatnia királya gonosztettét, vagy minden erővel rajta lennie, hogy az ilyen szörnyeteg méltóan meglakoljon; én csupán azt látom belőle, hogy a legnagyobb csapásból eredt haragot is el lehet némítani. A fájdalom ilyetén elfojtása szükséges is azoknál, teszi hozzá Seneca szomorú megadással, akik a király asztalánál esznek. Azoknál ilyen az evés-ivás, ilyen a felelet. Még szeretteik temetésén is kacagniok kell! Funeribus suis arridendum est!