Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1906

15 Vidéken, a hispaniai Cordubában született Kr. e. 4-ben, azonban atyja már Augustus alatt egész családjával Rómába költözködött. És így a csöndes provincia után csakhamar a főváros, a „faex mundi," a a világ legnagyobb szemétdombjának romlott levegője nehezedett rá ifjú lelkére. Hogy ebben a tisztátalan légkörben sem tántorodott meg, leginkább fennkölt szellemű anyjának, Helviának köszönhette. A kiváló matróna ragyogó erényeinek és nagynénje szép lelkületének a „Consolatio ad Helviam matrem" című remek vigasztaló iratában emelt maradandó emléket. Ha talán a szerető fiú rhétori tolla egyben-másban nagyított is, a jellemrajz hűségében nincs okunk kételkedni. Atyját szintén azok közé sorozhatjuk, kik jobb idők után sóvárogva nemes leikök egész hevével küzdöttek az elharapódzó romlottsággal. Seneca a legjobb férfiúnak mondja, ki szívvel-lélekkel csüng az ősök hagyományain.') Azonban, hogy ez a családjától örökölt erkölcsösség végig kisérte egész pályáján, abban érdeme van kitűnő tanítóinak is: Sextius- és Fabianusnak, de különösen Sotion- és Attalusnak. Sotion példájára lemondott a húsételekről, és miként 108. levelében írja, egy év leforgása után nemcsak könnyű volt néki a lemondás, de kellemes is. Ugyanezen levélben emlékszik meg Attalusról is. Ha Attalust hallottam beszélni az élet bajairól, terhei- és tévedéseiről, gyakran szívem mélyéből megsajnáltam az emberiséget, tanítómat pedig egy fennkölt szellemnek tartottam, ki meghaladja az emberi nagyság mértékét... Ha elkezdte ajánlgatni nékünk a szegénységet és kimutatta, hogy minden, mi a szükségleten felül van, mennyire fölösleges és mily nyomasztó teher hordozóira, úgy szerettem volna — az iskolából szegényen haza menni. Hogy ha meg belefogott gyönyöreink ostorozásába és magasztalta a szűziesen tiszta testet, a mértékletes étkezést és az olyan lelkületet, mely nem csupán a tiltott, de még a fölösleges élvezettől is tartózkodik, mohó vágy fogott el inyenckedésem megzabolázására . . Ettől az időtől fogva mondottam le végkép az osztrigáról és szarvas-gombáról; ettől kezdve hagytam el az illatos kenőcsöket, ezóta nélkülözi gyomrom a bort és kerülöm a meleg fürdőt ... A többiben, miről lemondtam, idővel visszaállott ugyan a régi rend, de mégis úgy, hogy ama dolgokban is, melyekről nem mondottam le, bizonyos mértéket tartok, mely nagyon közel áll a lemondáshoz, és annál talán nehezebb is; mert a lélek •) „Virorum optimus, nimis maiorum consuetudini deditus"-nak nevezi, akiben még megvan az „antiquus vigor." Ad Helv. XVII. 3, 4.