Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1905

43 A műélvezet tehát külömbözik a műalkotástól, s egy műben gyönyörködni nem annyi, mint alkotni, mert a költő hatása alatt a mi helyzetünk is munkás lesz ugyan, de a költő, a művész vezetése alatt, míg a művészt az alkotásban csak a saját lelke vezeti, neki nincs más vezetője. A művész képzeteit a saját érzése, hangulata, vágya, kelti föl, amelyeket tárgyiasít, kifejez azért, hogy az olvasóban is ugyanazon képzeteket és érzéseket keltse fel, amelyek őbenne meg voltak, mikor művét alkotta; az olvasó képzeteit pedig a költő által kifejezett érzések és képzetek támasztják fel. A művész tehát a lélek fogékonysága, a képzetek gazdagsága és változatossága, a képzelő erő elevensége tekintetében magasabb fejlődési fokon áll, mint az olvasó. A művész arra van hivatva, hogy az olvasó képzeletét, amelyet csak erősebb benyomás indít munkára, vezesse képről-képre s irányítva úgy, hogy a művész érzéseit az olvasó átérezze, s a képzeletét mintegy a magáénak tartsa. A művész tehát mintegy szuggerálja a maga érzéseit, s ebben rejlik hatásának titka. Az a legnagyobb dicséret a remekműre, ha azt mondjuk rá, hogy olyan, mintha a mi gondolat- és érzés-világunkat rajzolná. Ámde a műalkotások nem mindenkire vannak egyenlő hatással. Es ez nagyon természetes is. Minthogy t. i. a képzettársulás a műélvezetnek alapja, tehát minél gazdagabb a lelki világunk, minél több érzelem és képzet van lelkünkben, a művészi alkotás annál többet újít fel közülök, vagyis annál jobban élvezünk. A művészi élvezet tehát első sorban lelki tartalmunk gazdagságától függ. Mondjuk például, hogy Katona József Bánk bán-ját adják elő a színházban vegyes műveltségű közönség előtt. A közönségnek egy rétege pusztán a külső hatások iránt lesz fogékony. Gyönyörködtetik a szép díszletek, a szép magyar ruhák, a szavalás, egy-egy szép részlet, de az egészet felfogni nem képesek. Vannak azután olyanok, akik már olvasmányaik folytán szereztek némi fogékonyságot az eszthetikai hatások iránt. Ezeket talán meghatja az a szép jelenet, midőn Petur bán ékesszólóan és elkeseredett haraggal rajzolja le az ország nyomorúságát, amely a merániak vétke, s Bánk bán meggyőzi, megszelídíti Peturt egészen az elérzékenyedésig; talán szívükhöz szól Tiborc panasza; érdekli őket Melinda sorsa; feszülten várják, hogyan fog végződni a királyné és a becsületében vérig sértett Bánk bán közötti jelenet; talán meghatva nézik, midőn Bánk fejét a földhöz nyomva görgeti s törededezett szavakban szakad fel lelkéből végtelen fájdalma. Végül lesznek