Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1905

29 Ilyenformán végigmehetnék az egész Toldi-trilógián, de -— azt hiszem — ezekből is látható, hogyan idealizál a művész, mikor alkot. Az anyagot, a valót kiválasztja, átalakítja és kiegészíti azon célból, hogy a mű minden része az eszmét érzékeltesse és éreztesse. Ebben az értelemben tehát nemcsak a szép, hanem a rút, a furcsa irányában is történhetik eszményítés. Petőfi is eszményít a Pató Pál úrban, mikor eszméjének megfelelőleg — a halogató magyar nemest akarja gúnyolni — a magyar nemesből azokat a vonásokat válogatja ki, amelyek halogatását tüntetik fel, a többi vonást pedig elhagyja. S vájjon mi vezeti a művészt az idealizálásban, az alkotásban, mikor a valóságot elemeire bontja, másképen rakja össze, átalakítja ? A képzelet, a fantázia, a teremtő erő, amely a valóságot lelkünkben átidomítja, amely a holt formákba életet lehel, amely nélkül művészi alkotás nem jöhet létre. A képzelet azon lelki tehetségünk, amellyel régen elmúlt eseményeknek, a látott, hallott dolgoknak lelkünkben maradt képeit fel tudjuk újítani. Ez egész lelki életünknek alapja. Nem is lehetne lelki életről beszélnünk, ha a benyomások, amelyek lelkünket érik, nyom nélkül eltűnnének, s képüket többé felidézni nem tudnók: pusztán vegetatív lenne az életünk, mint az állatoké. Ámde nem úgy van. Mindaz, ami körülöttünk van : a nagy természet a maga bámulatos tüneményeivel, az állat-, növény- ásványvilág, az ember és alkotásai, szóval mindaz, ami érzékeink elé esik, amit láthatunk, hallhatunk, tapinthatunk, szagolhatunk, vagy megízlelhetünk, mindez hatással van ránk. Ez érzéki benyomásoknak tudatunkba való vételét, érzetnek nevezzük, jelezvén e névvel azt is, hogy nemcsak tudomásúl vesszük a benyomásokat, hanem egyúttal érzünk is valamit, s kellemes vagy kellemetlen állapotba jutunk aszerint, hogy az illető benyomások megfelelnek-e testi szervezetünknek vagy nem. Az egyes érzéki benyomásokat elemeikben érzékeink fogadják be, s úgy jutnak lelkünkbe, ahol az egyes elemi benyomásokból képek lesznek. A dolgok képe s a vele járó érzelem azután elhomályosodik, eltűnik, hogy helyt adjon újabb meg újabb benyomásoknak, újabb meg újabb képeknek. Hisz rövid idő alatt is rendkívül sok hatásnak van kitéve lelkünk. Vegyük csak például, hogy kisétálunk. Bent a városban jövőmenő emberek arca, az épületek, egy-egy kirakat ragadják meg figyelmünket, majd kiérvén a szabad természetbe, a virágba boruló fák, a rét bársonyos zöldje, a bánatát zokogó fülemüle dala hoznak kellemes hangulatba; ott meg ime most nyugszik le a nap, sugaraival megara-