Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1904

6 a mult nem csak tanulságul szolgál, hanem igen gy;ikran szivünket is megihleti: a kegyelet és hála szent érzelmeit kelti föl bennünk azok iránt, kiknek példája nekünk, utódoknak, irányt jelölt a kötelesség-teljesítés útján, szívük lobogó lángja pedig melegével élesztgette tetterőnket, ha a rögös úton lankadni, csüggedni találtunk. így érezzük magunkat igazán lelki közösségben azokkal, kik velünk ugyanazon magasztos célokért küzdöttek, ugyanazon eszme és érzés szolgálatában álltak. Való és igaz, m. t. hallgatóim, hogy az ember — még a legnagyobb is -— erő és gyöngeség, fény és árny vegytiléke ; de az is való, hogy az emlékezet perspektívájában fölszívódik minden homály, s megtisztulva, zavartalan ragyogásban tűnik elő az eszme, melyet az egyén képviselt. A dolgok és viszonyok ilyetén emelkedett és eszményi fölfogása aztán nemesítőleg, tisztítólag hat vissza saját lelkivilágunkra, s a múltnak megbecsülése ezáltal lesz minmagunkra nézve is nyereség, minmagunkra nézve is megtisztelő. A mult iskolai év folyamán, m. t. hallgatóim, a mi szerény intézetünket súlyos veszteség érte: a könyörtelen halál egész váratlanul elragadta tőlünk szellemi vezérünket, fáradhatatlan munkatársunkat, főgimnáziumunk lángbuzgalmú igazgatóját. A veszteség első időszakában az ember csak a sajgó fájdalmat érzi, melyet a szívén vágott mélységes seb okoz; az időnek mindent elegyengető hatalmára van szükségünk, hogy szemünk tisztán lásson, s elfogulatlan igazsággal tudjuk mérlegelni és megítélni a szenvedett csapás nagyságát. S a mai napon, midőn az egész keresztény világ szíve halottainak áldozik, szenteljünk mi is egy rövidke órát az ő áldott emlékének s tekintsük át röviden azt az életpályát, melynek legfőbb jellemvonása az önfeláldozó munkaszeretet s a kötelesség teljesítése volt. S ha szívünket emlékére fölmelegedni érezzük, s szívünkbe a szeretet és hála könnycseppje lopódzik, akkor nyugodt lelkiismerettel tekinthetünk vissza a múltba, biztos önérzettel tekinthetünk előre a jövőbe : mert a ki elődeinek munkáját meg tudja becsülni, annak fáradozása biztos erkölcsi alapon nyugszik, s nem lesz hiábavaló, nem lesz gyümölcstelen. Fölkér Gusztáv 1850-ben született Nagy-Hárságyon, Somogy megyében. Atyja tanító volt, s e körülmény bizonyára fontos tényezőként működött közre a gyermekifjú nemes hajlamainak fölkeltésében és irányításában. Már ott, a szülei házánál tanulhatta meg azt a fontos tudnivalót, mely minden nevelő eljárásnak alfája és ómegája, s mely egész életműködését oly szembetűnő módon jellemezte: hogyan kell leereszkedni a gyermek kedélyvilágához, hogyan kell szivét megnyerni mélységes, gyöngéd atyai szeretettel. Elemi iskoláinak befejeztével Kaposvárra, majd Pécsre vitte gyermekét a gondos atya, hogy a gimnáziumi tanulmányok