Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1904

55 bromidot a kalorinieterbe helyeztek és meghatározták a jégnek azt a mennyiségét, amelyet a rádiumsó bizonyos idő alatt megolvaszt. A jég­kalorimeter adataiból kiszámították, hogy a tiszta rádiumnak egy gramm tömege 80 grammkalória meleget termel óránkint; vagyis körülbelül annyi meleget, mint amennyi meleg egy gramm 0C°-u jeget egy óra alait 0C°-u vizzé olvasztana. Ugyanezek a kutatók más módon is meghatározták a rádium melegtermelését. Az üveggolyóba zárt rádiumsót vastagfalu fémedénybe tették, amely a rádiumnak lehetőleg minden sugarait elnyelte. A föl­melegedett edény hőmérsékletét az edénybe zárt thermoelemmel határozták meg. Hosszabb idő múlva, amikor az edény mérséklete állandónak mutatkozott, a rádiumsót kivettek az edényből és helyébe elektromos árammal melegített finom platinadrótot helyeztek. Az áram erejének szabályozásával el lehetett érni, hogy az áram épen annyira melegítette föl a fémedényt, mint a rádiumsó. Az áram ismert intenzitásából és a platinadrót ellenállásából ki lehet számítani azt a melegmennyiséget, amelyet az áram bizonyos idő alatt kifejleszt. A kutatók azt találták, hogy az az áram, amely a fémedényt ugyanazon hőmérsékleten tartja állandóan, mint amelyen egy gramm tiszta rádium, óránként 100 gramm kalória meleget fejleszt. Később ugyanez eljárással 90 gramm kalóriát találtak grammonkint és óránkint. Rumja C. és Pracht megismételték Curie és Laborcle kísérletét és a rádium egy grammjának óránkint fej­lesztett melegét 105 kalóriának találták. A nagy eltérések, amelyek a rádium fejlesztette meleg számada­taiban mutatkoznak, több körülményből származnak. Ezeknek egyike bizonyára a használt rádiumsó csekély .tömege. Egy másik, valamennyi körülmény között a legfontosabb az, hogy a rádium sói változó mennyi­ségű meleget termelnek. A frissen készült rádiumsó aránylag kevés mele­get fejleszt. A melegfejlődés aztán lassankint növekszik és bizonyos határértékhez közeledik A határértékét azonban egy hónap múlva sem éri el. A rádiumsók oldataikban is fejlesztenek meleget. A frissen készült oldatban a melegfejlődés csekély, később több, egy hónap múlva a határ­értékét látszik elérni. A rádium melegtermelését a belőle kiáramló anyagrészecskéknek, főleg a nagyobb tömegű '/-részecskéknek, a rádiumsó tömegébe való ütközéséből magyarázhatjuk meg. A rádioaktiv sugarak ugyanis a rádium­sónak nemcsak a felszínén, hanem annak a belsejében is képződnek, minek következtében a szerteszét áramló részecskék részben a rádiumsó tömegébe ütközve elnyelődnek, kinetikai energiájuk pedig meleggé, esetleg foszforeszkáló fénnyé változik át.

Next

/
Thumbnails
Contents