Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1903

IX. Vívó-ískola. Naponta való rendszeres testedzésről az iskola még nem gondoskodhatik. Azt azonban minden iskola nevelője megteheti, hogy útmutatást és kedvet adjon az ily irányú önképzésre. Iparkodtunk erről a jelenben is gondoskodni. E rovatban tehát a gondjainkra bizott ifjúsághoz lenne néhány őszinte szavam. Szabadjon hinnem, hogy az ősi tradíciók iránt való lelkesedés a mostani sivár anyagi viszonyok között is megvan a lelkes ifjúságban. Ugy-e, kedves ifjak, karddal szerezték honalapító őseink ez áldott földet ? A kardhoz való hű ragaszkodás jellemezte mindenkor a magyart s ez-jellemzi ma is; és hiszem a jövőben sem hagyja cserben büszkeségét, híres fegyverét: kardját. Lelkesítsen benneteket hazám reményteljes ifjúsága, ezer éves multunk története. A honalapító Árpád, Nagy Lajos, Hunyadiak, Bethlenek, Rákócziak dicső korszakait emlékünkbe vissza idézve, vájjon nem azt látjátok-e, hogy a kard mily hatalmas fegyvere volt mindig e nemzetnek? A magyar ifjúságnak ez az igazi aranykora. Lelkesítsen minden jó magyart a dicső nagyok lelkesítő példája. Dobó, Losonczy, Szondy, Zrínyi és a többi nemzeti vértanú hatalmas alakja nem mindig serkentő példaként vonul lelki szemeink elé ? Amikor a kegyetlen sors, idők multával megirigyelte a magyar kard dicsőségét és kicsavarta e sokat szenvedett nemzet kezéből azt, támadtak újból hősök, akik a megrozsdásodott pengéket ismételten kifényesítették. Újból a kard volt a szunyadó nemzeti érzés felébresztője. Jut-e szebb feladata a tanuló ifjúságnak, minden kötelességének teljesítésén kivül, mint az, ha a karddal úgy tud bánni, hogy ezeréves multunk mellé sorakozottan méltó akar lenni ősapáihoz, így hát csattogjon a magyar kard ! Elődeink megmutatták, hogy kardra termett nemzet vagyunk, mert a kard nemes fegyver, ami csakis a hozzá méltó nemzetnek engedelmeskedik. Ne feledd kedves ifjúság, hogy; „Esz, erő és akarat vezérli a kardot és a kart!"