Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1903

Ki mikor elhagyni készül országát, drága, kedves, jó hazáját, eddig való hajlékát és minden jószágát: „Mutass Jézus, kies földet, Lakásomra adj jó helyet, Ez életben csendességet, — Jövendőben idvességet /'" A költemény tartalma, valamint az előadás közvetetlensége és mélysége arra vallanak, hogy hamarosan a szatmári béke után, a kedélyek forrongása idejében kellett keletkeznie. A szatmári béke helyreállította az országban a rendet és nyugalmat, a letarolt mezők újra fölvirultak: de a nemzet szíve mélyén ott zokogott a titkos fájdalom, s nem tudta felejteni a bujdosókat. Hisz minden, de minden rájuk emlékeztetett: a szabadságharc kuruc énekei, a tárogatók édes-bús hangja s egy ragyogó múltnak minden dicsősége, minden gyásza. Nem tudták hinni, hogy vége van mindennek; csak várták, egyre várták, hogy visszajön Rákóczi, hogy újra kibontja zászlaját, s újra fölharsan a tárogatók ujjongó riadója s földerül a magyarnak régi szabadsága. De hiába volt mindez. Az „őszi harmat után nagy hegyeknek ormán" fújdogáló hideg szél végig sivított a hazán, s aztán a bujdosók nyomát s a szív reményeit „hóval födé be a tél." Rákóczi pedig hű társaival messze idegenben, zúgó tenger partján álmodozott az édes hazáról, a dicső napokról s a tán örökre letűnt magyar szabadságról. Jól tudta, önérzete súgta, hogy népének szíve a távolban is érte ver, s neve a sikertelen küzdelem után is örökre világító szövétnek gyanánt ragyog nemzete előtt. S valóban, két század mult el azóta, hogy a nagy szabadságharc vihara lezajlott, s azóta folyton él Rákóczi alakja a nép emlékezetében. Legmeghatóbb bizonyítéka ennek az a gyönyörő népballada, mely a Bujdosó Rákócziról Thaly Kálmán szerint

1) ma is zeng az udvarhelyszéki Nyikó-völgyében, valamint Szeged s Makó vidékén az egyszerű nép ajkán. Pedig régen, nagyon régen keletkezhetett, talán mindjárt a bujdosás kezdetén, de minden esetre még Rákóczi életében. A költemény szerkezetileg három részre oszlik. A bevezetésben (1—3 versszak) az utolsó nagy harcra szólítja föl híveit a hős vezér. A plasztikus kezdősorok a munkácsi vár sáncain mutatják be Rákóczit, amint pántos pallosára támaszkodva reá rivalkodik a rézdobosára: „Dobosom, dobosom, Udvari dobosom! ') Irodalmi és míveltségtorténeti tanulmányok a Rákóczi-korból 40? 1,