Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1902
IV. A tanév megnyitása. A tanévet szeptember 4-én ünnepélyes „Veni Sancte"-val kezdjük meg, a melyre minden tanuló tartozik megjelenni. V. Házi felügyelet és ellenőrzés. Itt ismét hangsúlyozva emeljük ki, hogy azok a szülők vagy gyámok, kik nem laknak az intézet helyén, gyermekük vagy gyámfiuk felvételekor alkalmas helyettest tartoznak bejelenteni, kire a házi felügyelet és nevelés tekintetében kötelességüket és jogukat átruházzák, hogj' a gondviselésére bízott tanuló felől az igazgatóság vagy osztályfőnökök értesítését elfogadhassa. A szülők és gyámok e részben minden változtatást személyesen vagy írásban tartoznak bejelenteni az igazgatónál; ennek viszont joga és kötelessége ott, hol alapos oknál fogva a gondviselést elégtelennek, vagy a befolyást épen károsnak tartja, megkövetelni, hogy e tekintetben célszerű változás történjék. (Rdt. 12. §.) .4 jó rend érdekében megkívánja az igazgatóság, hogy a szülök és gyámok lakást és élelmezést csakis az igazgatóság '.adtával és előzetes beleegyezésével fogadjanak. Egy-egy házban •> 4 tanulónál többet nem engedélyez az igazgatóság. .1 szállásadók tartozó kötelezettségüknek ismerjék, hogy ez igazgatóságnál előzetesen jelentkezzenek, ismeretlen, az igazgatóságnál előre be nem jelentett helyen tanulót elhelyezni nem szabad. A helyben lakó tanuló ifjakat és azok szülőit figyelmeztetjük, hogy az intézet fegyelmi szabályai a nagy szünidő alatt sem vesztik el érvényüket, ennélfogva elv/írjuk tanulóinktól, hogy semmi olyat ne tegyenek, a mi állal az intézet fegyelmi szabályai ellen vétenének. Végül szükségesnek tartom ezen uton is közölni a szülőkkel és tanulóinkkal, hogy a tankönyvek bevásárlásánál óvatosan járjanak el, mert elhasznált, rongyos, régibb kiadású vagy befirkált tankönyvek használatát 7iem tűrjük meg intezetünknél. Baja, 1903. junius hó 28. Az igazgatóság.