Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1902

lí) béka láttára. Néhány pillanat és már valamennyien ott tömörülnek körülöttünk, kíváncsian lesve magyarázatunkat. Mi nem szalasztjuk el a kedvező alkalmat, hanem sorra elmondjuk, hogy az edző nedvvel megrakott bőr az állat védelmére szolgál; u. is piszkos szürke színével annyira alkalmazkodik a talajhoz, hogy majdnem eggyé olvad azzal, és így védekezik. Továbbá e csalóka külszín védelme alatt nehézkes mozgásával szinte észrevétlenül közeledhetik zsákmányához, az élő rovarokhoz. Az undok külsejű állatnak egyetlen szerve, az elül megerősített nyelve végez csupán gyorsabb mozgást. Valósággal úgy működik, mint valami régi szerkezetű légycsapó. Ragadós végét veti ki áldozataira. Míg e sajátosságokat magyarázgatjuk, azalatt már visszatértek a megbízott halászinasok. Átvesszük tőlük a kis halakat, üvegbe tétetjük és tanulóinkhoz sietünk. A csodálkozás és örvendező meglepetés legőszintébb nyilvánulásai közt sereglenek körénk. Hogyne, hiszen az eléjük táruló látvány éppen nem mindennapi! Az alig 7 cm. hosszú, keserű diszpontyok vidám flcánkolásában gyönyörködhetnek! A kis halak egynémelyike csodás színpompában ragyog, míg a kevésbbé élénk színűek hasán 4—5 cm. hosszú cső nyúlik előre. Ivásban vannak. A tejes ilyenkor a szivárvány összes színeit ragyogtatja, valósággal nászruhát ölt, az ikrásnak meg csak ilyenkor van tojócsöve. Az ikrás látszólag gondos anyaként tűnik föl. Ikráit tojócsövével tavi kagylók (békateknő) szilványlemezei közé rakja és így gondoskodik ugyan róla, hogy állandóan friss vizhez jussanak, de azért mégis rászolgál dr. Vutskits találó kakuk-hal elnevezésére, mert ikráinak kiköltését és gondozását más édes vizi állatra, a békateknőre bizza. Alig végezzük be a kis diszponty ismertetését, megint új tárgy kínálkozik a tanulságos szemléltetésre. Az egyik tanuló u. is ezalatt egy lepkeszerű rovart fog el. A barnás, négy egyformán recézett és két hosszú csáppal fölruházott rovar a tegzes szitakötő. Amint behatóbban vizsgálódunk a vizi növények közt, 2—.3 cm. hosszú apró kavicsokból, fadarabkákból készült tokocskákat találunk, melyekben egy hat lábú, erős fejű álca húzódik meg. Ez álcák a tegzes szitakötő álcái. A tokot maguk készítik kezük ügyébe eső homokszemekből, apró csigaházakból, növénydarabokból stb. Az ily módon készült lakást, a tegzét, csigák módjára magukkal viszik. Amig az álcák ezen érdekes, csodálatos védekező módját szemléljük, azalatt egy sajátos alakú álca tűnik föl hálónkban. Ez a szitakötő lassú lárvája, melv vagy a talajon, vagy a vizi növényeken mászkál. E lomha álcának a táplálék megszerzésére csodálatos fogó szerve van a fején. Az alsó ajak ugyanis hosszan megnyúlt és a végén fogóval van ellátva. Hogy a fogót jól használhassa, a nyélen két ízület van, melyek, miként a 2*