Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1901
78 tanulói pályájukkal meg nem fér, a mi az iskola jó szellemének árt, a mi botrányt okoz, vagy a tanulónak erkölcsiségét veszélyezteti". Ezen ministeri rendelet kapcsán a következőkre kivánom a m. t. szülők és szállásadók figyelmét felhívni. 1. Intézeti tanulót csakis az igazgatónál, előzetesen bejelentett helyeken lőhet elszállásolni. A szállásadóknak kötelességük a tanévet megelőzőleg legkésőbben augusztus 15-ig az intézeti igazgatónál jelentkezni, a hol mindegyik igazolványt fog kapni intézeti tanuló befogadására. A jövőben tehát csak azon szállásadók fogadhatnak be intézeti tanulót, a kik ezen igazolványt a beiratások alkalmával felmutatják. Az igazgatónál előre be nem jelentett, vagy igazolványnyal nem bíró szállásadóknál (kosztos gazdáknál) főgymnasiumi tanulót elhelyezni nem szabad. 2. A mely helyeken a felügyeletekre nézve nem talál az igazgató elég biztosítékot, onnét a tanulót a VKM. rendeletének 12. §. értelmében évközben is azonnal eltávolítja. Magától értetik, hogy azon szállásadók (kosztos gazdák), a kiknek gondjaira bízott tanulók az intézet fegyelmi szabályaiba ütköző vétséget követnek el, intézeti tanulót egyáltalán nem kaphatnak elszállásolásra. 3. Az igazgató arra is kéri a szállásadókat, hogy ha a gondjaikra bízott tanulók esetleg engedetlenséget tanúsítanának velők szemben, forduljanak bizalommal hozzá, hogy a bajokat közös erővel még idejében orvosolhassuk. Kelt Baján, 1902. május hóban. .1 föggmnasium igazgatósága. Az igazgató gondoskodott arról is, hogy a helyben lakó szülők és szállásadók mindegyike megkapja e figyelmeztetést. — Nem akarunk ez alkalommal ismétlésekbe bocsátkozni, mert hiszen évente hangsúlyozzuk szóval s írásban egyaránt a szülői ház közreműködésének szükségességét. E szomorú eset is azt igazolja, hogy az intézet vezetőségének és tanárainak minden körültekintő gondossága, éber őrködése hajótörést szenved, fia a szülők és szállásadók a tanárokat nem támogatják ezen fáradságos munkájukban. V. Egészségi állapot. — A tanártestület tagjai között egy súlyosabb jellegű betegeskedési eset fordult elő a lefolyt tanévben, Ledniczky Ipoly 1902, febr. 12-től május 3-ig munkaképtelen volt. Az igazgató gondoskodott szakszerű helyettesítésről. Tárgyait és óráit Borsodi Miklós, Bölcskey Ödön, Madarász Flóris és Rónai Lajos tanárok vették át. — A tanuló ifjúságegészségi állapota elég kedvező volt. Az influenza, kanyaró és vörheny ez évben járványszerűen lépett fel városunkban; a népiskolákat a hatóság (> hétre be is zárta. Intézetünk ifjúsága között azonban csak szórványosan lépett fel a baj, összesen 6 tanuló betegedett meg vörhenybe és 2 influenzába, de ezek is minden utóbaj nélkül gyógyúltak. — Az