Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1901

21 idők egyik legnagyobb építésze, kit maga Michelangelo is az ó-kor mesterei mellé sorozott. Mögötte a kép legszélén egy kedves, átszellemült arczú szerzetest vehetünk észre, Fra Angelieo da FieosoU-1, az angyal szelídségű domokosrendi festőt, kinek „minden alkotása az őszinte rajongás ellenállhatatlan varázsával hat és színeinek évszázadokkkal daczoló frissesége is példázza lelke sohasem hervadó üdeségét. Művészete ugyan inkább vallásos költészet, mely nem érzi a boncztani tanulmányok szükségét, de az arczok ábrázolásában már mutatkozik nála a renaissance éltető lehellete, a reálisztikus irány hatása." Annál kevésbbé tudjuk megérteni, mikép kerülhetett Ficino Marsilio mögé, az egyház legkiválóbb atyái és tanítói közé Girolamo Savonarola, a domokosrendiek lángszavú perjele, kit 1498-ban, alig egy évtizeddel e hires festmény elkészülte előtt, állítólagos eretnek tanításáért, VI. Sándor pápa parancsára, máglyán égettek el Firenze főterén. Némelyek egyszerűen Raffaello szeszélyének tekintik az egészet, mások ellenben, köztük Minghetti is úgy okoskodnak, hogy II. Gyula pápa ezzel is elődje, VI. Sándor iránt érzett ellenszenvét akarta kimutatni, mintha csak így gondolkozott volna: „Te halálra ítélted és hamvait, mint valami gonosztévőét, szétszórattad. Én pedig meg fogom dicsőíteni e festményen művészem keze által!" És a történelmi kutatások tudvalévőleg neki adtak igazat. Az előtérben mind a két oldalon csoportok állanak, az arczokon a legkülönfélébb érzelmek jellegzetes kifejezésével. Itt három ifjú nyomul előre és mély áhítattal, hívő lélekkel borul térdre az oltár lépcsőjén, amott azonban egyesek még haboznak, ingadoznak. Kételytől marczangolt lélekkel keresnek, kutatnak az iratokban, könyvekben, vagy vitatkoznak egymással, mi közben a hívő tanítványok szelíden igyekeznek őket oda édesgetni az oltári szentséghez, hol el kell némulnia minden kétkedésnek. Az eget a földdel négy rendkívül bájos kis angyalka köti össze, mindenik egy-egy evangéliummal kezében. Azonfelül ott lebeg az ég és föld között legszilárdabb kapocsként a Szentlélek galamb képében. A belőle kiáradó fénysugár jelzi, hogy Krisztus Urunk sohasem hagyja el igaz egyházát, nem, egész az idők teljéig, a világ végezetéig. Az ég és föld között lévő ellentét megkapóan van a képen feltüntetve. Itt alant csak hit, jámbor sejtés, mély meggyőződés vagy szivettépő kétely olvasható az arczokon, ott fent az égben pedig a szinről-szinre való látás legtisztább élvezete; itt lent még nyugtalanság, kielégítetlen sóvárgás, vágyakozás, oda fönn ellenben boldogító béke, hol nincs többé helye tétovázó kételynek, minthogy a biztos birtoklás nyugalma ül a szivekben. E fönséges gondolatnak felel meg a tiszta elrendezés is, a vonalak