Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1900

25 török szokásokat (III. levél egy török ebéd); közben-közben eltréfál szelíd humorral, különösen fiatalabb korában (részlet a XV. levélből, melyben leírja drinápolyi nyomorúságos lakását), de kezdettől fogva végig vallásos lélekkel nyugszik meg Isten akaratában (részlet a VII. levélből. „A fazekas akaratján kell járnia a fazéknak"). Hogy még változatosabb legyen leveleinek tartalma, néha leír egy-egy történetet is, a melyet valaha hallott, vagy valahol olvasott (legrövidebb, ezért felolvasható a CCVI. levélből a remete története, a melynek alapján Vörösmarty Szent ember cz. költe­ményét készítette). Szomorú környezetében fényt áraszt lelkére az az érzelem, a melylyel az emigratio egyetlen leánya, Kőszegi Zsuzsi iránt viseltetett. Szerette, ámbár nem szenvedélyesen (részletek a XLVIII. és XLIX. levelekből), azonban le kellett róla mondania. Ezt is megnyugvással teszi. Öreg korának lemondó, de vallásos, megnyugvó hangulatát tárja elénk az utolsó levele. — Mindezen felolvasott részletek alapján stílusá­nak jellemző vonásai (régiessége, tisztasága, magyaros zamata, köz­mondásos, képes beszédmódja, különösen mondatainak szabatos rövid­sége), mind egyenkint megvilágíthatok. A Mulatságos napok-ról mái­kevesebb a mondanivaló; jóformán csak forrására és tartalmának elmon­dására szorítkozunk. — Most következik Mikes életének vége. Majd szólunk még arról, hogy hogyan kerültek levelei Magyarországba ? Ki adta ki őket először ? Hol vannak kéziratai ? Bemutatjuk munkáinak egy kezünknél lévő kiadását, majd valamelyik nagy irodalomtörténetből arczképét és kéziratának hasonmását. Végül magánolvasmány gyanánt ajánljuk leveleit, melyekkel bővebben, részletesebben foglalkoznunk az iskolában nem lehet. Ilyenformán gondolom én az írónak jellemzését művei alapján. Tehát nem egész művek, hanem a legjellemzőbb részletek felolvasása és megbeszélése lesz az iskolai tárgyalás anyaga. Természetesen minden alkalmat felhasználunk arra, hogy hivatkozzunk egyes jeles írók oly műveire, a melyek az alsóbb osztályokban előfordultak akár mint iskolai, akár mint házi olvasmányok. Különösen figyelemmel leszünk azon művekre, a melyekhez annak idején hosszabb fejtegetések fűződtek. Szükségesnek tartom e szempontból, hogy minden tanuló az V. osztálytól kezdve őrizze meg gondosan úgy az iskolai, mint a házi olvasmányok füzeteit és ily hivatkozások alkalmával nézze át az egyes művekre vonatkozó jegyzeteit. Csak ily módon veheti hasznát a két felső osztály az alsóbb osztályok olvasmányainak. A tantervben felsorolt művek — a maguk egészében, -- - csak házi olvasmányokul szolgálhatnak. így a VII. osztályban : Gyöngyösi egyik eposza, a kuruezvilág költészetének szemelvényei, Mikes levelei és Katona Bánk bán-ja. (A Katalin- és Margit-leqenda részletei, továbbá Kazinczy Pályám emlékezete" cz. művének irodalomtörténeti részletei az iskolában

Next

/
Thumbnails
Contents