Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1899

9 mény aztán annál kedvezőbb, minél többen szólnak a dologhoz, úgy, hogy az eszmék már a vezető tanár nyilatkozata előtt meglehetősen tisztázódjanak. A nem várt ellenvetések, újonnan fölmerülő szempontok s a felölök vitatkozva megállapított vélemények nem csak az eszmék tisztázódását mozdítják elő, hanem az ifjú találékonyságát s logikus gondolkozás módját is a legerősebb próbára teszik, Az élőszóbeli előadás fejlesztésére szolgálnak az önképzőköri szavalatok is. Tévednénk azonban, ha oly értelemfejlesztő fontosságot tulajdonítanánk a betanult előadásnak, mint az egészen önnállóan végzett eszmecserénelv. Az értelmi működés a szavalónál arra szorítkozik, hogy az előadott darab szellemébe igyekszik behatolni, a benne élő lelket magába olvasztani s a hallgatóságnak érthetően és művészi módon tolmácsolni. De ha a nagy írók munkáinak tanulmányozása általában véve gazdagítja a lelket, akkor még fokozottabb mértékben áll ez arról, a ki a föntebbi czélból igyekszik alkotásaikat lehetőleg megérteni és átérezni. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy az előadások oly tulajdonságok kifejlődését is előmozdítják az ifjúban, melyekre később a polgári életben sokszor lesz szüksége. Ilyen első sorban a bátor és biztos föllépés, ha nagyobb társaság előtt kell fölszólalnia ; azután a könnyed és választékos hanghordozás, mely a hatásnak sokszor elengedhetetlen föltétele. Itt azonban nem hallgathatunk el bizonyos ellenvetéseket, melyek kiváló pedagógusok részéről elhangzottak. Azt állítják, hogy az ilynemű „szónoki" képzés részint eredménytelen, részint fölösleges. Korunknak egy mind általánosabbá váló betegségét, az idegességet hozzák föl, mint olyan akadályt, mely az ifjúság egy jórészének ez irányban való minden igyekezetét meghiúsítja. Igaz, hogy az idegességnek okai oly mélyen rejlenek a szervezetben, hogy egyszerűen gyakorlat által őket legyőzni nem lehet. Az erősen ideges ember mindig elfogódott lesz, s könnyen kimerül, ha nagyobb hallgatóság előtt kell beszélnie. De nem is arról van szó, hogy a föntebb említett módon növendékeinket mindmegannyi szónokká képezzük. A czél egyedül az, hogy az életviszonyok ez irányú követelményeire is előkészítsük őket. S nem szabad azt hinnünk, hogy az ideges ember ezen bajánál fogva minden nyilvános szereplésre képtelen. A ki ezt állítja, az csak elméletben ismeri az idegességet. Tény, hogy az ily egyénnek a nagyfokú nyilvánosság sohasem lesz eleme, de alkalom adtán megállja a helyét. S ha növendék korában megszokott társai között néha-néha megpróbálta erejét, minden esetre jóval kisebb lesz az az izgalom, mely rajta nyilvános föllépései alkalmával azért mindig jelentkezni fog. Másrészt azonban nem szabad azt gondolnunk, hogy az idegesség annyira erőt vett már az ifjúságon, hogy a föntebbi megjegyzések jófor-