Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1899

VIII. Zene-iskola. Köztudomású dolog, hogy a zenében való jártasságot az általános műveltség egyik kellékének szokták tekinteni. Részben ezen szempont, de főleg a zenének szívnemesítő, üdvösen szórakoztató hatása indította az igazgatóságot arra, hogy ezen tanévben meghonosítsa intézetünkben a zeneiskolát. Kezdetről lévén szó, természetesen nagy zenekart nem szervezhet­tünk. Czélunk ez évben más nem lehetett, mint az, hogy úgy az ifjúság, mint a szülők érdeklődését felkeltsük. E ezélból zeneértő ifjainkat felszó­lítottuk és megalapítottuk a 15 tagból álló zenekarunkat. A zeneórákat külön e ezélra berendezett teremben tartottuk Nagy Vazul tanár felügyelete alatt és pedig hetenkint egyszer. (Szombaton d. u. 4—V'26-ig.) A zenekar tagjai a következők voltak: Vezérhegedű: Scherer S. VII. o. t., Őszi Béla és Székely Alfréd VIII. o. tt. I. Hegedű: Rohrböck J. VI. o. t. és Kovács Z. V. o. t. II. Hegedű: Hermann J. VI. o. t. Várnai E. VI. o. t. Halász J. IV. o. t. és Bernhart S. III. o. t. Viola: Szilvásy B. VI 0. t. Cello: Tomcsányi S. VI. o. t. Nagybőgő: Fischer E. V. o. t. Első fuvola: Baumgartner E. VI. o. t. Második fuvola: Hegedűs E. III. 0. t. Czimbalom : Müller K. IV. A rendelkezésre álló idő alatt a következő darabokat tanulták be az ifjak : 1. Hymnus. 2. Szózat. 3. Pannónia Keringő. Linka K. 4. Hunyadi induló. Erkel F.

Next

/
Thumbnails
Contents