Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1898

72 fejleszteni s a viszonyoknak megfelelően átalakítani. Törekvéseiknek czélja tehát nem gyökeres szakítás a múlttal, hanen a múltnak a jelennel való kibékítése, összhangba hozatala. Nagy eszmék megvalósítása tartós lelkesedést, kitartó munkát kíván. E korszak vezérférfiai Széchenyitől Kossuthig nem ismertek csüggedést; s habár ezer akadály állott útjokban a bécsi kormány magyarellenes politikája miatt, biztak a nemzet lelkesedésében s a Gondviselés jóságában. A mozgalom élén a régi alkotmány kiváltságosai állottak s ez még eszményibbé tette küzdelmüket. Hisz nem új jogok erőszakos kicsikarásáról, forradalmi fékevesztettségről volt szó; hanem a régi jogok önkéntes megosztásáról azokkal, kik eddig az alkotmány sánczain kívül voltak. Ez ideig a király és nemesség együttesen intézték az ország ügyeit. Az újkor fölfogása azonban méltatlannak találta, hogy a nép milliói e jognak híjával legyenek; s a mi nemességünk megértve a kor szavát s e szó igazságát, önként lehajol a néphez, hogy azt magához emelje s polgári jogokban részesítse. Sürgeti tehát és a saját jogainak föláldozásával is követeli a népképviseleten alapuló országgyűlést s a kormányzás közegéül független s felelős magyar ministeriumot. De a népet nemcsak jogokban, hanem a szellemi és anyagi haladás jótéteményében is kell részesíteni. Ezért követelik a sajtónak, mint az eszmék közvetítőjének szabadságát, s az úrbéri terhek és földesúri hatóság, egyszóval a jobbágyság eltörlését s vele kapcsolatban a közteherviselést. S hogy az ilymódon kiváltságaiban megrövidített nemesség a polgári osztálylyal való versenyében megállja helyét, szükségesnek látják as ősiség megszüntetését s az ország erejének gyarapítására az Erdélylyel való egyesülést. A harcz, melyet a 40-es évek országgyűlései ez eszmék diadalra juttatása érdekében kifejtettek, egyre hevesebb és hevesebb lőn. S ez nem is csoda. A ki megvan győződve a maga igazságáról s mégis azt látja, hogy ennek elfogultság és rosszakarat útjában áll, nem egykönnyen hajlandó megalkudni a viszonyokkal s jó szerencse, ha szenvedélye nem ragadja túl a kellő határokon. Országgyűléseinken fölhangzik ugyan a méltatlankodás moraja, végig zúg a szenvedélyek vihara; de még a legszenvedélyesebbek is vigyázva vigyáznak, hogy a törvényes alapot lábaik alól el ne veszítsék. Ily küzdelmek között érkezett el az 1848-iki év, mely úgyszólván egész Európát forradalmi házba ejtette s egymásután ingatta meg trónjait. A mi országgyűlésünkön a vezérszerep ekkor már teljesen Kosuth Lajos kezébe ment át, kinek csodás érkeszólása ellenállhatatlanul ragadott magával mindenkit, a ki csak hazáját szerette s üdvét, haladását szivén viselte. De Kossuth nem akart forradalmat a szó közönséges értelmében. Erősen hitte, hogy a különben is nemes szívű uralkodó