Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1898

5 egyedüli s legfontosabb czélja. Nem egyes szakokra, nem is egyes életpályákra kivánja az ifjúságot kiképezni,nem is tekinti a növendékben pusztán az államnak jövendő tényezőjét, hanem az embert tekinti benne első sorban, az embert akarja nevelni és képezni akképen, hogy a hazának, a társadalomnak hasznos tagjává legyen. Épen azért arra fordítja legfőbb gondját, a mi az emberben a legnemesebb, a legfenségesebb, a legjobb, — a szívet, lelket, a kedélyt, a szellemet akarja képezni, ezeknek nevelését és nemesítését tekinti főfeladatának. Szellemi és erkölcsi önállóságra akarja juttatni a gyermeket, olyan fokú érettséget akar neki adni, hogy a lehetőség szerint szabadon, önállóan, minden idegen segítség nélkül működhessék majdan életczéljának megvalósításában, hogy legfőbb rendeltetésének megfelelhessen. Napjainkban általán azt hangoztatják, hogy a gyermekek intelligencziájának kiművelésére kell a főgondot fordítani. — De hát mit ér az intelligenczia szívjóság nélkül, mit ér az értelmi műveltség, ha nincs meg a nemes lélek, nincs meg az akaraterő, nincs meg az erkölcsi alap, mely az embert emberré teszi? Az iskolának gondosan kell kerülnie az efajta veszélyeket. A czél, melyre törekednie kell, röviden e szavakban foglalható össze: növendékeinek szellemi képességeit összhangban kell kiművelnie, hogy azok valláserkölcsös emberekké váljanak. Az embernek nevelése áthúzódik egész földi életpályáján, a mennyiben minden ember felnőtt korában önmagának nevelőjévé lesz. Oda kell tehát törekednie az iskolának, hogy képesekké tegye az embereket arra, hogy akaratukat alárendeljék a felsőbb hatalomnak. Ezen czélját azonban az iskola csak akkor éri el, csak akkor valósíthatja meg, ha törekvéseiben a szülői ház helyes irányban támogatja. Család és iskola tehát egy és ugyanazon czél szolgálatában állnak, egymást kölcsönösen kiegészítik az egész emberré nevelésben; épen azért nem lehet közönyös dolog, minő viszonyban áll a család, a szülői ház az iskolával. — Azon magasztos ideált, mely alapját képezi minden nevelésnek, nemcsak nem érjük el soha, de még csak meg sem közelíthetjük, ha azok, a kiknek együttműködése a sikernek egyedüli feltétele, egymással nincsenek a legszebb harmóniában. Napjainkban mind iskolai értesítőkben, mind külön értekezésekben nagyon sokat beszélnek az iskola és a szülői ház együttműködésének fontosságáról a nevelésben, azonban e két nevelési tényező között kívánatos viszonyt nem egyszer hibásan magyarázzák. Vannak, — még pedig nem csekély számban —- olyan szülők, a kik azt hiszik, kogy eleget tesznek gyermeknevelő kötelezettségüknek, ha gyermekeiket beadják az intézetbe, megfizetik az előirt tandíjakat, gondoskodnak lakásról, élelmezésről, ruházatról, tankönyvekről és taneszközökről; megkérik