Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

26 vendék meggyőződésből, lelkiismerete szavát követve engedelmeskedik, mikor az ész már összehasonlításokat tesz és különbségeket vesz észre. Az engedelmesség harmadik fokozata tiszteletből és szeretetből származik és akkor veszi kezdetét, mikor az egyéniség erősen törekszik önállóságraA szülő-nevelőnek általános hibája, különösen a szerető anyáé, hogy az engedelmesség e természetes fokozatainak eléje vág és már a kevésbbé okoskodni tudó gyermekének is indító okokról és belátásról beszél, mikor engedelmességre akarja szorítani; vagy hogy a serdülő korban levő rossz gyermekétől szeretetből eredő engedelmességet követel és ha fia nem fogad szót, a szíve vérzik. Pedig ne feledjük : mindent kellő időben ! Fődolog, hogy a gyermek megtanúlja és megszokja a gépies engedelmességet; a többi magától jő. I la a gyermeket azután az engedelmességhez hozzászoktattuk, akkor a következetesség és a szigorúság az első föltétel. Nem elég ugyanis a gyermeket szeretnünk és a szigorúságot csak szóval hangoztatnunk; mert »a ki szereti, fiát folyvást fenyíték alatt tartja, hogy végtére öröme legyen benne«, mondja a Szentírás. Az igazi szeretet magában foglalja a határtalan jóindúlatnak kötelességét, azzal a tiszta szándékkal, hogy azt, a kit szeretünk, a legnagyobb boldogságban és jólétben óhajtjuk látni. Ne feledjük el, hogy kárt okozunk a gyermeknek, valahányszor neki helytelen szeretetből elengedjük az engedelmességet. Az ilyen szeretettel azt érjük el sokszor, hogy a növendék vagy csak látszatból vagy épen nem engedelmeskedik, sőt nem ritkán uralkodik. Helyesen jegyzi meg Schmidt: »Sok szülő valóban nem is mer már gyermekének parancsolni; csak azért, hogy kellemetlensége ne legyen. Sőt van, a ki gyermekének szót fogad. És ez a visszás állapot még gyakoribb volna, ha a szülő hébe-korba haragra nem gyúlad*. Az életben minden a megszokáson és gyakorláson alapszik. És minél gyengédebb és erősebb a fonál, melylyel a gyermeket vezetjük, annál tartósabb és biztosabb is. Jól mondja Salzmann, hogy még a hang is, melyen a gyermekhez szólunk, nagyon fontos. A gyermek szívesebben vezetteti magát érzelmei, mint esze által. Legyen a hang mindig határozott. Mert miként a nemes vérű ló rögtön megérzi, hogy a ki meg akarja ülni, félénk, s fölmondja a szolgálatot, úgy érzi a gyermek is a félénk, kérő hangon, melyen a nevelő hozzá szól, hogy nem bír vele. Érjük be azért minden további magyarázat és megokolás nélkül az ilyes kifejezéssel: »ennek nem szabad lennie,* »ez nem lehet.« Ne engedjünk meg semmi vonakodást, semmi ellenmondást. A gyermek ugyanis röpke természetű és szangvinikus vérlejtésű. Nem ismer mélységet. Minden hatás csak múlékony lehet nála. Könyei még addig is alig jelentenek valamit, míg folynak; ha pedig fölszáradtak, nem is tudja, hogy sírt. Sem az öröm sem a fájdalom fölindulásai netn tudatosak. Ha pedig a pillanat uralma alatt áll, lehet-e nevelésében, fegyelmezésében más elvünk, mint a föltétlen engedelmesség?