Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1897

3 lítás a gyermekben jól eső érzést, örömet kelt föl; ennek tapasztalata viszont a nevelőben támaszt örömet. így azután kifejlődik az az együttérző szellemi kötelék, mely a kölcsönös ragaszkodásban nyilatkozik. A részvét, a szeretet birja rá az embereket, hogy a jómagával tehetetlen gyermeket ápolják és neveljék. S ki állana hozzá közelebb, mint a szülők, e természetes nevelők? De a szülő-nevelő oly nagyon közel áll a gyermekhez, hogy a gyermek fájdalma igen könnyen a szülő fájdalmává is válik. A szülő-nevelő nem akarván gyermekének fájdalmát öregbíteni, nem rosszalja, a mit a gyermeknek teljesíteni kellene, de elhagy; nem bünteti, a mi büntetésre méltó, hogy maga magát is megóvja a fájdalom érzésétől. Sokkal becsesebb, tisztább, eszményibb indító okok vezetik a nevelőt munkásságában, Vezetik a felebaráti szeretet parancsai, azok az érdek és önzés nélkül való érzelmek s indulatok, melyek nem keresik a magáét, hanem a mások boldogítását czélozzák. Es e felebaráti szeretet parancsai a kötelesség tisztult tudatában lelik alapjukat. így aztán a nevelő soha sem lesz közömbös növendékével szemben. Folyton folyvást egyesegyedül csak a növendék jóvolta szabja meg az irányt működésének, még ha talán rosszul vagy fájdalmasan esnék is neki e tevékenysége. A növendéknek ez a jóvolta pedig az ő rendeltetésének megvalósítására való képesítése. Az önzetlen szeretet a növendék iránt sarkalja a nevelőt, hogy őt a tökéletesség eszményképe felé vezesse. Az önzetlen és érdek nélkül való szeretet vezeti a nevelőt fáradságos munkájában, mert tudja, hogy munkája csak így lesz sikeres. Tudja, hogy valamint az egyes embert Isten szeretete vonzza s emeli föl magához, ejti hatalmába és kelti föl valódi életre, úgy kell neki, a nevelőnek, is szeretettel ölelnie magához növendékét. Ez a szeretet nemcsak a nevelőt kapcsolja szorosan növendékéhez, hanem a növendéket is Istenhez. Gondolat- és érzésvilága ájtatossággá fokozódik. így lesz a gyermek jámbor és vallásos. Szeresd a gyermeket és ébreszd föl benne a szeretetet, akkor szabaddá teszed. Ez a szeretet lesz azután a gyermeki szívben is minden jónak forrása. »Mert ugyan mi jót tehetnénk, ha nem szeretnénk ? Vagy tehetünk-e nem-jót, ha szeretünk ?« kérdi Szent Ágoston. Ez a szeretet vezérelt engem is a nevelés legfőbb feladatára, a jellemképzésre vonatkozó gondolatok közlésében; melyekben nem az volt törekvésem, hogy minden áron újat mondjak, eredetit alkossak, hanem hogy azt, a mit a jelesebb pedagogusok műveiben és értekezéseiben igazságnak ismertem föl, összeszedjem és csoportosítsam. így Íródtak e sorok, kis részét alkotva a sok munkából összeszedegetett gyűjtésemnek, melyről szívesen és hálásan vallom, hogy ami érdemem van, azt nekik köszönöm és tulajdonítom. 1*