Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

4 A zajgó tenger elnyelte a hazafiúi szívből fakadó kiáltást; nemsokára pedig az idők folyása mélységes ágyába temette a hazájáért idegenben vérző szívnek még emlékét is: az 1711-iki esztendővel pihenni tért a nemzet. De milyen egy pihenés volt az ?!. . . A mely hatalom, a dinasztia, ellen százados harezot vívott, most annak segítségével törekszik a maga boldogságának alapját megvetni. Nem is új jelenség történetünkben : a nemzet vállain, a nemzet erejével emelni a királyság fényét: első ízben az Anjouk, másodszor a XVIII. században a nagy királynő alatt. Mindkét esetben európai hatás alatt. Az Anjouk látták, hogy Európa fejedelmeinek törekvései sajátságos közös vonást mutatnak : hatalmok önállósításán fáradoznak; s elég ügyesen ők is belévitték a magyar nemzetet. S nem eredménytelenül: nagy, hatalmas lett szavok kint és bent, — tisztelt a magyar név szerte. A XVIII. század ez irányú törekvéseire XIV. Lajos királysága vet fényt; dicsősége pedig belefénylik Mária Terézia korába is; s a királynő értette is a módját: hogyan lehet megnyerni a nemzet áldozó készségét. De lehetetlen észre nem venni a különbséget a királyi hatalomnak a két korban történt fölemelésben. Igaz ugyan, hogy az Árpád-ház kihalása előtt és után zavarok gyöngítették az országot, emésztettek pénz- és emberáldozatot, békülékeny lélekkel egyezett tehát belé a zavarokban, küzdelmekben kifáradt nemzet, hogy sorsát a megváltozott körülmények között, új irányban intézze, oda szegődvén minden hatalmával a királyi trónhoz: de nem mondott le egy pillanatig .sem sarkalatos jogairól; jogainak épségben hagyásával fog kezet királyával, nyomatékot szerzendő s állandósítandó a királyságnak és magának a királyi nagyság védő szárnyai alatt. Milyen más képet mutat XVIII. századunk! E korban is a kimerült nemzet szegődik a trónhoz, hogy segéd-karját ajánlja a királyság terveinek megvalósítására s mind szorúltabb helyzetéből való megszabadítására : de nem a nemzeti önállóság eleven érzése, hanem a loyalitas határozza meg a természetét: a béke, a nyugalom karjaiban élni csak; ha kell, vérezni csatákban királyáért, kívánása, biztosítása nélkül valamelyes nemzeti érdeknek. Ez a tény tisztára önkéntes feláldozás oly korban, a mikor a XIV. Lajos biztosította szellem még egyre hat irodalomban és társadalomban. Ha mutatkoznak is mozgalmak, melyek végczélja: a nemzeti szellemnek és jogainak kivívása, ápolása fejlesztése: az a finomkodó szellem, ízlés nem vesztette el hatását kiváltkép a felsőbb körökben, de megmételyezte a tehetős nemesi osztályt is. XIV. Lajos udvarának szelleme, főkép elmaradott nép egész világára — a milyen volt a magyar is —