Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

75 nagyobb jótevőink a földön. Ezek a mi szüleink és szüleink szülei, a mi őseink. A nemes szívű ember mindenkor hálával és kegyelettel gondol szüleire és még férfi korában sem szégyenli néma könyeit, melyekkel a sírban porladó szülőhöz vissza-visszatérő gondolatait szívének érzelmei teltségében kíséri. Isten keze oltá szívünkbe a legédesebb és leggyöngédebb érzelmeket, melyek bennünket szüleinkhez és közvetve őseinkhez kötnek. Szüleink a szeretet melegével tápláltak, önfeláldozó gondossággal neveltek nem annyira maguknak, mint inkább Istennek s a hazának szolgálatára. Őseink az édes hazát szerezték számunkra, azt vitéz karjaikkal és drága vérükkel védelmezve föntartották és szent örökség gyanánt ránk hagyományozták. Nagy és szent kötelességünk tehát mindenkor, de különösen a jelen magasztos nemzeti ünnep alkalmával szüleink és őseink szent emlékét a kegyelet hálás érzelmeivel tisztelni s áldott hamvaikra a gyermeki könyek harmatát hullatva, leikeiknek Istentől irgalmat s örök boldogságot esdeni. Őseink emléke vezet el bennünket eszményi anyánkhoz, édes hazánkhoz. A haza fogalmát Kölcsey így határozza meg: »Mi a haza, mint a legszentebb kapcsokkal egybefoglalt emberek társasága?* Majd bővebben fejtegetve a haza jelentőségét, így ír Parainesisében: »E szóban ,haza' foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész öszesége. Oltár, atyáid által Istennek építve; ház, hol az élet első örömeit ízleled; föld, melynek gyümölcse táplált . . . .« Amily fönséges, ép oly igaz szavak ezek, valamint azok is, melyekkel elmélkedését a nagy író befejezi: »Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol s lelkében üresség van, mit semmi tágy, semmi érzet be nem tölt.« Ezért ragaszkodik minden ember hazájához, legyen bár az termékeny rónaföld vagy szegényes hegyvidék; mert sohasem törölhető ki az ember szívéből az az érzelem, mely őt a föld azon részéhez köti, hol bölcsője ringott s hol dobogni megszűnt szívét a hazai föld a rokonok és jó barátok könyei közt fogadja szívébe. Az emberi szív ezen szent érzelmének természetes nyilvánulása volt azon kanadai főnök fölkiáltása, ki a tartományát követelő európaiakhoz csodálkozva így szólt: > Itt születtünk, itt porladnak apáink ! Vájjon mondhatom-e csontjaiknak: keljetek föl és költözzetek el velünk együtt idegen földre ?« E szent érzelem dagasztá a nagy Hunyadi János szívét is, ki László és Mátyás fiaitól e szavakkal vett búcsút: »Isten félelme s a haza szeretete az, a mit maradandó örökségül rátok hagyok.« E szent Örökséget őrizzük mi is drága kincs gyanánt szívünkben, a hazaszeretet szent erényét ápoljuk mi is lelkünkben, hogy a ránk bízott