Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

28 lelke jobb felét, a nőt, úgy megtalálnia, hogy a szív legszebb virágai díszlenek benne: a legboldogabbnak vallhatja magát. Ám Orczyt épen azok életkörülmények aggasztják. Éles szemének éberségre figyelmeztető sok jelenséget kellett észrevennie, hogy oly lélekbevágón osztogatja tanácsait. Lelked tele a legnemesebb érzelmekkel. Hűségről álmodoztál és feltaláltad. S azután következnek a megpróbáltatások napjai. A nagy társaság, melybe nőd belékerül, könnyen megzavarja ideális érzületét. Hitvestársad érintetlen lelke visszariad csábításaitól; azonban az élet szomorú tapasztalatokra juttatja. Derék dolqg a jóság, az erkölcs, az ártalanság : de ki űzi őket! Kétségek közé kerül az erény és bűn, a jó és gonosz harczai között. Meg tud-e állani sértetlenül ? Az életnek ártatlan szeretete lakozik lelkében, oly őszintén, mint az ő gyermekded világa: meg bírja-e majd őrizni ama szeretetet ? Lesz-e elég ereje, hogy a mivel hímesen kecsegteti a világ, megvesse, hálóját kikerülje ? Nem esik-e ő is áldozatúl annyi sok mással együtt a világ csalárdságainak? Tud-e tartózkodni az első sikamlós lépéstől, hogy kikerülhesse a gyors esést? S íme, az embert veséjében ismerő költő! A lélek dialektikájának mily biztos ismerésével rajzolja a nemezist, mely eléri a vigyázatlant. Sorsunk szívünkbe van írva: kikerülni csak egykép lehet: minmagunkon vett győzelemmel. Ki nem irtózik a bekövetkezhető veszedelemtől, már a bukás útjára lépett. S mily számtalan a veszély, mely az ártatlan, őszinte női lelket a csábos világban érheti! Fájó a szó, de nem hallgatja el. Felfedi a veszedelmet az első, kelletlenül fogadott, de később eltűrt kétértelmű szótól a végzetes lépésig. Nincs többé megállás, nincs erő, vagy alig biztató a remény, hogy vissza tud térni a jó útra. S mire jutottál ? Boldogság után esengtél ártatlan nőd mellett, boldogságot ígért gyöngéd, nemes szíve: a világ megrontotta veséjében: kétszínűség fészkelte belé magát. Rokonszív után vágyakoztál: csalódás rágódik szíveden, elvesztetted a magad szívét is. Bensőséges szeretet volt minden törekvésed végczélja: kihűlt szív romjain kell sajognod, hogy legszebb reményeid mind meghiúsúltanak. Béke, jólét, az élet édes álmai kecsegtettek: fásúlt szívvel tekintesz vissza elvesztett, újra soha meg nem kerülő lelki nyugalmadra, javaid töredékeire, hiú tündér-álmaidra. Romok fölött állasz, s mindent vesztvén, nincs többé kedved szíved romladék-maradványait sem megmentened. A szomorú élet-tapasztalat vezette emberi lélek mély fájdalmát nyilatkoztatja meg a költő e gondolat sorozatban, s csak itt-ott csillámlik fel valamelyes halavány derűje a humornak; csak ott kap szabadjára szatírája a hol a családi békét megzavaró fonákságokat állítja pellengérre. (K. H. 192—94.)