Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

25 segély nélkül a veszedelmek idején, mint a magyar? S hová lesz, ha mi eddig föntartotta, az ősi erkölcs: a sajátos nemzetinek tisztelete, szeretete megrendül, kivesz a lelkekből ? Orczy lelkében ez a ^sajátos nemzeti« ethikai fogalom: magában tartalmazza az erkölcsi és nemzeti erényeket; az alapot amott találja, de elválaszthatatlanul tartozik hozzá forró szeretete mindannak, a mi a nemzeti tudat ápolója, fejlesztője, fentartója. Nemzetét valóban mint nemzetet nézi: fajt, melynek elütő sajátságaival egyéb nemzetekéitől maga-magára kell támaszkodnia a létért való küzdelemben. Szeretete nemzete iránt nem az előjogokért dobogtatja lelkét: az a mély fájdalom, mely a Tanais partjaira kész űzni romlott hazájából, annak szemléletére fakad fel lelkében, hogy pusztúlóban minden, mi fentarthat bennünket; a nemzeti érzéssel együtt kiveszett a faji érzés is. Szinte fenségében nyilatkozik meg nemzete iránt való mélységes szeretete, mikor a nőélet körűi vizsgálódik. Mily fájdalom fogja el szívét, mikor látja, hogy az a régi, őszinte vonzalom, melyben szív szívet kért, szív szívért dobogott, hová fajúit ?! Régen mátka mátkájával tiszta szívvonzalomban, eszményi világért lelkesült; fakadó bimbó volt a szív első megnyilatkozása, ifjú tavasz szelid öröme volt a megtalált szívnek önzetlen birtoka. A szendén nyiladozó szív meghódítása hajdanta ismeretlen volt. Nem járt csalfa utakon a lélek : meg volt szeretve, a kit megszeretett; érte epedett, utána küldé sóhajtásait, benne találta fel zavartalan boldogságát. Gazdagság, hírnév, csalóka pompa nem kötött még akkor össze szíveket szerencsétlenségre. Nemes, nyílt volt a szó: jóság, ártatlanság volt jelleme a társaságnak. Az igazi nemesség: a jó erkölcsben rejlett. De mióta a világ módja megváltozott, s csak kincsek után való vágy fogta el az embereket: nincs többé se nyoma, se becse az őszinte, erkölcsös szerelemnek. Erkölcsi érzéke egész erejével támad neki a sivár gondolkodásnak, mely az ember leggyengédebb érzelmeit kúfár vásárra vitte. Hitetlen, esküvő, csalfa, háladatlan, dicsekvő, hazug, kóborló, gyanús, szemtelen Páris nemzetsége. Szemérem, tisztaság, kegyesség, állandó hűség érdem nélkül való előtte. A kitörő harag nyilatkozik a költő lelkében, mikor a rokon-értelmű szavak egész halmazával ostromolja az élvezetek üres lelkű embereit: »Hová rohansz részeg, déltzeg, zabolátlan, Képmutató, tsalárd, negédes Kóborló, . . . irigy, állhatatlan, Minden munkáidban sebes, nyughatatlan ?« (K. H. 148.)