Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

24 ember az embernek, azonkép szükséges, hogy erőnk szerint beléhassunk titkos mélységeibe. E munkásságban az értelem éles tekintetére szorulunk feltétlenül. A léleknek szabad, zavartalan bepillantása önmagába, mivoltának elfogúlatlan, éberszemű vizsgálgatása tárja fel igazán a lelki élet állapotát. Szükséges azért, hogy a ki magát meg akarja jobbítani, az hagyja »távulabb a sereget.« Még a természetben is a rend mechanizmusa hoz létre állandóságot: ki hiheti, hogy vaktában valaki jóvá lehet az erkölcsi világban. Kicsiny hajónkat szeszélyesen hányják-vetik a zajgó élet-tenger hullámai; ki okos kormány nélkül bízza rájok hajócskáját, szirtekre kerül, könnyen elsülylyedhet. Hagyjátok hát oda, kik csak az örömeknek éltek, a dobzódó élveket. Cserébe a lélek szelíd, nemes örömeit találjátok fel a szabad, ékes természetben. Nem csalatkoztok: most kétkedve tekintetek ki a mámor ködéből, de majd érezitek mihamarább: »a fáradság hasznos leszen saját gazdájának^ (K. II. 89.) A természet csendjében, a magába merült ember látni fogja, hogy a sors ajándékai állhatatlanok; jó és rossz sorsnak egyaránt részese. —• S lelke felülemelkedik a mindennapiság szűkös körén, tisztult világa tárúl fel előtte az emberi lét sajátosságának; a sors kényétől ment egyszerű örömek boldoggá teszik a veszteség félelme nélkül. A szerencsét a saját lelkéből alakítja ki: reményt a csapások napjain, bölcs mérsékletet a szelíd örömek között, állhatatosságot minden körülményben önmagából tud meríteni. Jobb sorsot vessen ki saját iszákjából s béfedi fejét emberségével. (K. H. 90.) Eljutott tehát alapelvéhez. Megdönthetetlen a meggyőződése: az embernek földi boldogsága csak az egyszerű életmódban van, mely megelégszik a tiszta szív nyújtotta örömekkel s ha valamit juttat azonfelül a sors holmi ajándékúl, szívesen fogadja, de nem eseng utána. Az ember a maga erkölcsi kialakúltságában mindig feltalál annyi boldogságot, a mennyi elég arra, hogy a sors csapásain felülemelkedjék, szeszélyei el ne keserítsék. Orczy csak előre tekint. Az ember boldogsága a jövő felé irányúi, túl a földi lét határain ; minden törekvésének végczélja: égi boldogsága. Az emberi élet mindennemű kötelessége a haza, embertársai s önmaga iránt szépen beilleszkedik ama legfőbb czéljába. Erre oktatott, erre buzdított. Csak gondoljuk most el, mint töprenkedik, mint borúi el Orczy lelke elsatnyúlt kora sivár erkölcsiségén. Lelkét egészen betölti hazája, nemzete boldogságának gondolata. És mit lát maga körül? léhaságot, a régi tiszta erkölcsök elernyedését, elfajulását. Látja, hogy az általános erkölcsi romlásban csak az ő nemzetének van legtöbb veszteni valója. Hol oly nép, mely annyira magára volna hagyatva, támaszték,