Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

22 se lelke, se hite, keresztet sem vetve magára, ki-ki ágyába dől. Mi öröm van e balgatag, bódúlt mulatságban ? »Nem teszik énnekem az ilyen mulatság, Melyben idővesztés vagyon és romlottság, Oly hely tetszik nékem, hol igaz barátság Vagyon és nem színes, czifrázott társaság. Ti lármás, balgatag, bódult mulatságtok, Éjjeli rendetlen, csúfos tobzódástok Alorczával fedett, vétkes mulatságtok Nem kell nekem, vesszen a ti szép szokástok.« (K. H. 106.) Miféle gyönyörűség van abban, hogy hibákba keverődik az élet, óráid nyughatatlansággal telnek, gondolataidat titkolnod kell ? Nem jobb-e két jóbarátnak csendes mulatsága, melyben a szelíd örömet nem kell takargatni, mások megszóló nyelvétől nem kell félni s vétkes szóbeszédnek csak árnyéka sincs ? Ily kicsiny, őszinte társaságban ezerféle dolgokon szállonghat az elme: tréfa, tudomány egykép éleszti a jó kedvet. Hogy annál kirívóbb képet alkosson az érzéki örömek hitványságáról, szeme a szegény népen akad meg, mely sóvárgó szemmel tekint a nagyok oly hiú mulatozásaira, holott az igaz boldogság csak a nép között van: békés, egyetértő társaságban s a körben, hol mozog. Kiragad bennünket képzeletben a pusztába és a szőke Dunának homokos partjáról szerte elterülő, tavaszi panorámában gyönyörködtet. A tavasz első virágai felserkentek, szorgos munkájában jókedvűn dalolgat vagy fütyörész a szántó-vető, fel a magasba hangos pacsirta repül: csupa élet minden; csupa gyönyörűség minden. Csergő patakok susogása, rigó-ének, fülemile zengő csattogása, árnyékos völgyek, mosolygó, virágos rétek: mi ezekhez képest az a pénzen vásárolt nyomasztó élvezet, melyet az úri sokaság dicsér, holott epesztő gond borúi reá még mulatságában is. A természet lélek-vidító csendjében találták fel már a régi bölcsek is az igaz, zavartalan boldogságot, az arany-szabadságot. A természet békés nyugalma szerezte meg a világnak azokat a nagy férfiakat, kik népöknek vezetőivé, törvényhozóivá váltak. Az emelkedett lelkű férfiak mindenkor a szabad természet ölébe menekültek a gőg, a nagyravágyás, az esztelen mértékletlenség, a harag és irigység elől. S innét, hol minden békéről, megelégedésről, boldogságról szólott lelkűkhez, szánó mosolylyal néztek vissza a bú- és gondban s nagy fáradságban kimerült méltóságokra, hiú, múlékony dicsőségre, ezer bajjal küszködő koronás fejedelmekre.