Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895
10 Leveleiben, egyéb írásaiban pedig a tárgy: a nép nyomasztó állapota, vagy a Visszavágyódás a rokon lelkek közé; a nemzeti nyelv, az ember erkölcsi világa minden irányban. Való, hasztalan keressük benne a felforgató demokratát; de figyelemre méltónak kell tartanunk az ő, ilyen felfogását: »A nemesebb tsudás épületekre .... a szegény parasztságnak verítéke vagyon tapasztva. Sok, nagy királyoknak emeltt ditső oszlopok és a' győzelem .... átok a' Nép előtt ! A' levertt, letapodott Emberi Nem fel-emeli le-tsüggesztett fejét megtörli könyben úszó szemeit.« (M. Muz. 1788—89. 357. 1.) Mennyire tudatos volt munkálkodása, szerénykedése ellenére is, megérthetjük e bevezető soraiból: »Bár nehéz a versírás: a németek ezen esztendőkben kezdettek verselni. S mint a frantziák kipallérozták a nyelvöket egy század esztendőtől fogva, a mi Magyarink is fogják ezeket követni s fogunk írni mind szépen, mind tsinosan. Bár csak mernénk idegenektől szókat venni, melyeket a magunk nyelvén ki nem mondhatunk és a verset végző hangot is ne tsinálnánk olly sok betűkből... A frantziák, lám, nem kötik magokat sem a 4-es strófához, sem a 3—4 betűs rímhez; mi pedig ragaszkodunk hozzájok.« O is megpróbálkozik eltérni a régi szokástól, bár fél Földiéktől. De nem bánja, ha kikap is. Czélja: »zavart írásában, miképpen felébreszthetné nemzetünket írásra." Méltán alkalmazza rá is Nagy Iván: . . . . hőn szerette hazáját és nemzetét, melyre kevély volt még nyelvében is és buzgott irodalmunk emelésén a nélkül, hogy ezért hírt és dicsőséget várt volna. (írod. tört. Közi. III. 1893. 342. 1.) Irótársainak szóló levelei pedig hozzájok való vonzódásáról is, meg lelki világáról is egyaránt tanúskodnak. Bessenyei Györgyhöz írt levelében az igaz bölcseség forrása után kutat. 1773. kelt levelében békétlenkedik magában, hogy sorsa oly »szegeletbe« vetette, melyből a tudósokat, az életben gyönyörködő halandókat, a szikrázó gondolatú poétákat, azt a füstös tornyú kis Babilont, melynak lakossai között most is eleven Epikurusok, Sokratesek, Horatiusok, Demokritok találtatnak, csak hosszú tubuson nézheti. . . . S frigyet kötött magával (ápr. 25. — máj. 15. 1873.), hogy a megholtakkal sem beszél, hanem a természet titkos örvényébe ereszkedik. S folytatja: »Irigylem sorsát jó Barátimnak, mikor .... oly helyre vészik magukat, hol a világi Ethikának szorosabb reguláit mellőzik s egyedül a szívnek édes vágyódásaiknak által adják magokat.* Bessenyei Bartsainak írja (Bess. társ. 1773 ), hogy látta Őnagyságának a Fejér Tatárok országát .... Az emberi természetnek tulajdonságai és nemes jóságai . . . , mint elkerülhetetlen hibáji is előfordúlnak benne, de ezek mint villámások a sebes gondolatok közt, csak úgy tűnnek el. A munka nyájas, szép és mély.