Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1895

7 tudományos haladáson való bölcselő szemlélődését. Odatér vissza minden gondolata, midőn a korszellemnek — ha csak színes is — fölvételét a társadalmi életbe, szemléli: a »módi« az ő szemében tisztára erkölcsi jelntőségű. Mondhatná valaki: szűkkörű e felfogás; de egyszersmind erénye is. Hiszen egész valóját erkölcsi érzéke alkotja. Orczy szellemében ez a meghatározó vonás, s korának az idegenben vétkesen kalandozó szellemével szemben dicséretre méltó. A kor embereinek vergődését az ár hullámai között Orczy hű tükörben mutatja be költeményeiben. Az a szelíd korholás írásaiban annak a szeretetnek a jele, mely az erkölcseiben megtévedt nemzete iránt buzog lelkében. Ha a mivel elménk, bár keserű örömmel, gyakorta foglalkozik, vonzódásunknak tanúsága: akkor Orczy nagyon szerette a maga-rangúit, nagyon fájt neki, hogy eltávolodtak hivatásuk útjáról. Erkölcsi felfogásának mozgatója a szeretet, ebből sarjadzik fel köre iránt nyilvánuló feddőzése. írásai feltárják nekünk lelke egész világát: milyen volt meggyőződése politikai s társadalmi tekintetben ? megérthetjük erkölcsi érzületét, eszme-körét. A maga valóságában áll előttünk a testtel-lélekkel odaadó monarkista, a népet atyai mód szerető, sorsán jóakaró szívvel csüngő főúr; halljuk, a mint panaszkodik, feddőzködik hason-rangúinak idegen szokásain, a nemzeti érdekekkel semmit-törődésén; hogy kivetkőztek a régi jóidők tisztes erkölcseiből. Csak tisztább a képe a jó örsi bölcsnek, mikor róla Kazinczynál is oly őszinte indulatú emlékezést olvasunk. A kedves öreg úr gyönyörködve olvasgatja barátja, Barcsai, leveleit; a magyar testőröknek testi-lelki barátja, tanácsadója, lelkesítője, segítője: mozgató lelkök. írásai ma is, talán épen ma, épen egy új ezredév küszöbén milyen s mennyi fellelkesítő gondolatokra eszmélteinek! Mint melegszik fel lelke a múltakon való elmerengésében! . . . A jelenből pedig el-messze vágyódik a boldog szabadság hazája, Helvéczia, felé! . . . Orczy lelke nem a nagyvilágé volt: magáé, barátai hű köréé, szeretett nemzetéé: ezeknek szóltak írásai. S elvezetnek ahhoz a forráshoz, a melyből merített: fajabeliei szeretetéhez, a nemes erkölcsök tiszteletéhez, a bölcseségvígasztaló forrásához. A magyarságot lángolón szereti, a feddhetetlen erkölcsiséget élet-elvnek vallja, az enyhülést Boethiusnál találja. Innét merít erőt költeményeiben megnyilatkozó felfogásához. Orczy költeményeiben XVIII. századunk ethikai világának képét rajzolja, kiváltképen az előkelő osztályra vonatkoztatva. De a kép általános szempontból is nagyon érdekes. Hűségéről épen művelődéstörténetünk tanúskodik. Orczy szelíd torzsolkodásait, ártani nem, de javítani