Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1894

59 Dolgozat beérkezett összesen: 32, mind prózai; részint önálló tanulmányok, részint nagyobb művek ismertetései vagy bírálatok. A munkásság fokozása végett a kör írásbeli és szavalati pályázatot tartott. A szavalati darabot ki-ki maga választhatta. A szavalatokra kitűzött díjakat — 10—10 kor. — Leopold Lajos, VI. o. t. »Tetemre hívás® (Arany J.), Schober Béla, V. o. t. »Júdás« (Várady A.), Spitzer Jenő, V. o. t. »Quia nominor leo» (Ábrányi), költemények előadásával nyerték el. Az írásbeli pályázatokra a következő dolgozatok érkeztek be : 1. Cicero: »De senectute« művéből. Műfordítás. 2. Schlegel; » Über die drei Einheinten in Drama*. Műfordítás. 3. Gróf Széchenyi István emlékezete. Emlékbeszéd. 4. Egy korán elhunyt ifjú emlékezete. Emlékbeszéd. 5. Vörösmarty: »Szép Ilonka«, aesthetikai értekezés. 6. Vörösmarty lirája. A 2. számú tételt (díja 10 kor.) Roheim Jenő VII, a 2. számú tételt (díja 10 kor.) Leopold Lajos VI. o. tt. nyerték el; de az önképzőkör javára lemondottak a jutalomról. Az 5. és 6. számú tétel Munkácsy Mihály VII. és Miskolczi Gyula VIII. o. tt. munkálataiban dicséretben részesült. A lapok és folyó iratok közül a kör a »Budapesti szemlét«, »Természettud. Közlöny»-t, és az »Uj Idők«-et járatta. A pénztári állás: egy darab 160 frtról és egy másik, 26 frt. 65 krról szóló takarékpénztári könyv; tagdíjakból 49 frt. 90 kr. és 15 frt. maradék. A nemes pártfogásért köszönetét fejezi ki a kör. Végre, az önképzőkör ezidétt is megülte az év jelentősebb eseményeit. Február 3-án Tóth Kálmán, márczius 31-én Kossuth Lajos emlékének szentelte gyűlését, melyen a vezető tanár mindkét alkalommal méltatta az emléknap jelentőségét; a Kossuth Lajosén tartott beszéd a következő : Közel félszázada történt: a miről a költők hosszú időn át keseregnek ; a mi miatt a nemzet jobb érzésű fiai szinte kétségbeesnek; a mi megbénította a tettre termett magyar nemzetet, napról-napra minél mélyebbre ásva a sírt, melyről a költő szívszakadva emlékezik, hogy egy nagy, dicső nemzetet immár dicstelenül fogad magába : — az az átoksúly egy szép hasadó tavaszi napon — lehullott a magyar nemzetről. Mi után buzgó imádság epedezett százezrek ajakán, megvalósúlt: szabad hazának szabadok lettek gyermekei. A nagy eseményre megmozdult az édes anyaföld szíve: az ifjú erőtől duzzadó tavasz reménynyel teljes képe az el nem veszhető, feltámadt magyar szabadságnak! .... 1848. tavaszát írtak .... És, egy félszázadra majdnem, egy nagyot dobbant a szomorú anyaföld szíve, kebelébe fogadandó vissza nagy fiát, ama nagy tény