Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1893

ítélete értelmében Athén megszegte, s ellene, mint a közbiztonság és a szabadság háborítója ellen Sparta éléti a háborút elhatározták. Azok után, miket elmondottunk, feleslegesnek tartjuk felvetni a kérdést: az ellenfelék közül melyik részen volt az igazság; mint Niebuhr helyesen megjegyzi, itt is azon eset volt, mi legtöbb egész nemzetre kiható • eseménynél elő­fordul — kevésbbé jelentékeny esemény szolgált fontos világtörténelmi esemény alapjául. Epidamnus — Durazzó — városát az illyr tengerparton Korkyra sziget lakói alapították 627. Korkyrát 758-ban Korintus lakói építették, kik közremunkáltak Epidamnus alapításánál is. Epidamnus aristokrata és demokrata lakói közt ellenségeskedés ütött ki, mely az előbbiek elűzésével ért véget. Az aristokraták, kik a szomszéd barbar népek segélyével hazájokat szárazon és vízen pusztították, csak a jogtalanság megboszúlására gondoltak. Epidamnus lakói, tehetetleneknek érezvén magukat az önvédelemre, igazságos ügyök előterjesztése mellett, Korkyrától, az anyavárostól kértek segélyt, s miután nem kaptak — Korintust szólították fel a védelemre. Korintus, mióta Korkyra tőle elszakadt, s jelentékeny hatalomra vergődött, roszsz szemmel nézte a háládatlant, most miután ez patronusi jogát elutasítá, két kézzel ragadta meg az alkalmat Korintus, s Epidamnusba segédcsapatokat küldött 436-ban; az eset Korkyra számításán kívül esett, s jogát nem akarván elveszíteni, felszólítá Epidamnust, hogy a korintusi csapatokat utasítsa ki s az elűzött aristokratákat fogadja vissza. Miután Korkyra felszólításának semmi ered­ménye nem volt, — fegyverre került a dolog, mely viszályban Korkyrának kedvezett a szerencse, megvervén a korintusiak hajóit AkciumnáJ, minek következménye Epidamnus meghódolása lett. Korintus égett a vágytól a fegyverén ejtett csorbát kiköszörülni, s oly készületeket tett a háború folytatására, melynek ellenállni Korkyra gyengének érezte magát, s hogy megküzdhessen, Aíhén szövetségét kereste. Perikies tisztán átlátta a történendőket; elérkezettnek hitte az időt, melyben Athénnek hegemóniájáért kemény csatákat kell vívnia. Korintus halálos ellensége volt Athénnek. Korkyra jelentékeny tengeri erőt volt képes kiállítani, ezt Korintusnak s ez által a peloponnesusi szövetségnek engedni szerencsétlen lépés leendett Athén részéről. Perikies, nehogy a Spartával s szövetségeseivel kötött 30 éves békét megszegje, Korkyrával csak védőszövetséget kötött, s midőn meghallotta, hogy Korintus 150 hajóból álló hadát útnak indítá, Athén 10 hajót küldött szövetségese részére azon világos utasítással, hogy míg a korintusi hajóhad túlsúlyra nem vergődik, a tényleges beavatkozástól tartózkodjanak, csak ha szövet­ségesök segélyök nélkül megsemmisülhetne, használják fegyveröket. Athén maga akarta a háborút; készakarva idézte elő a peloponnesusi

Next

/
Thumbnails
Contents