Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1890
II. Körülbelül a mult század közepére esik ama mozgalom megindulása, a mely arra ösztönözte az európai művelt társadalmat, hogy a helyszínén, Görögországban keresse fel a régi görögök műemlékeit, ha kell még a föld alatt is. 1) Vagyis akkor indult meg a mozgalom a görög földön eszközlendő ásatások ügyében. Mindenek előtt Olympiára irányult a figyelem. Páter Bemard de Montfaucon figyelmeztette a világot az Olympiát takaró százados földrétegek elhárítására s irata folyamán Pausaniasra mint ily vállalatok vezetőjére utalt. Az eszmét 40 év múlva újra felkarolta Winkelmann; azonban azalatt mig ő csak irataiban buzdított, addig egy vállalkozó szellemű angol, Chandler Richárd Elis földére lépett s Pausanias nyomán haladva, Olympia ünneplő helyét jellemző fekvéséről felismerte. Winkelmann halálával eszméje is hosszú időre sírba szállt, legalább Németországban. Az angol Chandler után a francziák fogtak a munkához és sikerült nekik Pausanias nyomán megállapítani a Zeus templom helyét. 1787-ben Fauvel franczia már Zeus templomát is nagyrészben felfedte és Pausanias leírásának, mely a templomot poroskőből épültnek mondja, megfelelőnek találta. A jelen század elején az angolok meglehetős eredménynyel folytatták tovább a kutatásokat. 1) 1811-ben Cockerell Aiginában, Phigaleiában és Olympia síkságán végzett eredményes ásatásokat. Az angolokat újra a francziák váltották fel. Lord Spencer Stanhop, a ki Quatre-Mere de Quinzy Jupiter Olympien ') Bötticher: Olympia, das Fest und seine Státte.