Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1890

21 Elmondja, hogy atyja tanácsot tartván barátaival, őt nagybátyjához adta inasnak. Nagybátyja is híres szobrász volt. Itt azonban nem sokáig tartotta ki; mert első munkája alkalmával a rábízott márványtáblát vésőjével ketté repesztette, a miért nagybátyja rá megharagudván, jól elpáholta. Erre sírva hazament s elaludván, álomképet látott. Két nőalak jelent meg előtte, egyik a »Szobrászat- -ot, a másik a »Nevelés «-t ábrázolva. Mindegyik alak a maga pártjára akarta őt hódítani, lefestve mindkét pálya szépségeit és dicsőségeit. A »Nevelés« oly szépen beszélt, hogy meg sem várta beszédje végét, felugrott s a beszélő pártjára állott. Igen érdekes a »Nevelés* beszéde, mert fontos adatot szolgáltat a görög művészek jelentéktelen társadalmi állására és csekély tekintélyére vonatkozólag. Platón: Philebos, Phaidros és Timaiosában nem emelkedik ugyan teljes önállóságra a művészeti szép körül; mert ez csak mint a philosophia egyik függeléke jelenik meg nála, mégis eszméinek (ideá-k) tanával alapvető munkása lett az esthetikai merev idealismusnak. O azt tanítja, hogy a szép csak a jó kifejezése és ennek alá van rendelve; a művészet csak annyit ér a mennyi szolgálatot tesz a jónak. A művészet csak tünékeny, bizonytalan valóság csalképe, mely a természetnek amúgy is hamis, az ősképet (idea) csak homályosan kifejező dolgait másolja. Nagyon hasonló hozzá az újabb korban Schelling felfogása, a ki azt mondja, hogy a művészetek nem egyebek, mint az önmagukban tekintett dolgok formái, amint ezek az ősképekben megvannak. Enyhíti azonban Platón tanát annyiban, hogy megengedi, miszerint a dolgok eszmei tartalma széppé teheti a való jelenségeket. Az ókornak egyik legkiválóbb szelleme, Aristoteles, nem tűzte ki magának czélul, hogy a művészetről is ír, mégis a mint munkáival megalapítója a tudományos rhetorikának és a költészet elméletének, úgy a művészet-phisolophia terén is nevezetes irány harczosa. A politikáról ir ő tulajdonképen. A politikával azonban kapcsolatban van a nevelés; a nevelésre pedig nagy hatással van a művészet, beszél tehát a művészetről s ennek alkotásairól is. Különösen azon művészeket válogatja ki, kiknek művészetében leginkább nyilatkozik az - erkölcsi' vonás. Megjegyzendő t. i. hogy ő filozófiai realismusával és a tényeket vizsgáló értelmével kiegészítője a Platon-féle idealismusnak. Főelve, hogy a művészetben szép az, a mi jó s épen azért esik jól, mert jó. Nem lehet hát csodálkoznunk, hogy épen az ilyen erkölcsi -vei biró művészek műveit válogatja ki. E felfogásnak számos híve volt már az ókorban, így Cicero és Seneca, kiknél a szépség egy az erénynyel. Az újabb korban Jungmann, Stöckel