Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1888

44 hogy az oltár miatt, a hova fordult, meg kell hallgatnia. Antigoné emeli föl erre kérő szavát, kinek jellemét: segíteni azokon, kiket szeret s kik bajban vannak, nem törődve azzal, hogy e közbejárást minő néven veszik s unszoló könyörgése, sürgető fellépése nem okoz-e ellenkező hatást, ez alapját jellemének atyjához intézett szavai már mutatják. Szeretete a mily határozottá, ép oly ékesszólóvá is teszi s valahányszor szeretteiért beszél, áradatként tör elő ajkai közül a szó, s minthogy szívből jő, a meggyőző szó. Kéri atyját, kövesse tanácsát, bár ő még fiatal s öreg az, kihez beszél, hallgassa meg Polynikest. Hisz •— okoskodik — szándékodat erővel nem másíthatja meg. A szó mit árt? Az fejezi ki a szándékot, abból érthető meg a rossz gondolat. Atyai érzelmére kíván hatni, felhozza, hogy ő adta fiainak az életet s ép ez oknál fogva, ha még oly rosszat müveit volna is, hasonlóval nem szabad azt viszonoznia. Feltünteti a haragnak rossz következményeit saját életén, vak szemein. Nem akar tovább kérni, mert a kinek kérése jogos, ne kérjen az soká; csupán arra figyelmezteti, hogy csak az imént élvezte ő is a jótéteményt, nem méltó hát viszonzatlanul hagyni. Oedipus enged leánya szavainak, bár ez engedménytől nem vár semmi jót, ugy hogy újra kéri Theseust ne engedjen senkit úrrá lenni élte fölött. Következik az ellentéte az előbbi szép képnek, midőn az atya s leányai az igaz, a mély szeretet kitörő jelei s szavai közt feküdtek egymás karjaiban. Habozó, félénk léptekkel közeledik a fiu, ki atyja ellen oly nagyot vétett. Vétett, mert hitt a családra súlyosodó átokban, a mi pedig nem az volt, csupán az atyának bűnhődése gyermeke által, s hogy ebből később más fejlődött, az nem családi átoknak, hanem meggondolatlanság, erőszakos hevesség s önfejüségnek a kifolyása; vétett, mert osztozott a thebaiak balhitében, hogy Oedipus megfertőzteti az országot; vétett, mert nem akadályozta meg atyjának száműzését, a mi pedig a fiúnak és pedig az első szülöttnek kötelessége lett volna ; vétett, mert most sem az a főczélja, hogy atyját hazájába, az őt megillető helyre vigye-, hanem, hogy felhasználja a győzelemre saját testvére, saját hazája ellen, mert nem gyermeki szeretet működik benne, hanem önző érdek. Félve közeledik Polynikes atyja felé, ki szemeitől megfosztott arczát komoran elfordítja a közelgőtől, mellette kétfelől leányai, kik karjaikkal fonják körül agg atyjukat, odább Theseus, ki fenkölt gondolkodásával Oedipust sokat szenvedett, ártatlan s olyan embernek tartja, a ki megérdemli, hogy könyörüljenek rajta, s érdekében még háborút is viseljenek és végre hátul az ország lakói, kik a mily gonoszul s istentelenül elűzték