Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1888

31 gárok elrémülnek, midőn meglátják a kor, a szenvedések s az ut által megtört, vak alakot s nem kevésbbé rettenti meg őket a hang, melyen a szerencsétlen megszólal. Vájjon ki ezen agg, kérdezik. Keserű iróniával válaszol Oedipus Bizonnyára nem az, kit a sors Áldása tetéz. Midőn az emberek meghallják, hogy vaksága nem természetes, intik őt, jöjjön ki a szent ligetből, ne tetézze átkát azzal is, hogy a hova, talán nem ismerve a hely szentségét, ártatlanul lépett be, miután most már tudja a viszonyokat, bűnös ott maradásával e hely istenségét magára haragítsa. Be ne hatolj e lombok közé Se a néma erdőbe, Hol üde, tiszta viz Szent hulláma közé, A méz édes özönje hull; El, menekülj, szegény idegen, Fuss, kerüld e tilos helyet. S mivel Oedipus ezek után is mozdulatlanul áll a liget belsejében, a lakosok azt hiszik, nem érti a messzeség miatt szavaikat, ismétlik tehát a felszólítást. Oedipus értette a szavakat, csakhogy nem akarja elhagyni a helyet, melyet a jóslat s lelke hangja nyugalmul jelölt ki számára s még akkor is, midőn leánya szavaira végre rászánja magát, hogy az oltalmat nyújtó bokrok közül kilépjen s midőn a lakosok megígérik, hogy bántása nem lesz »sem ők nem bántják, sem azt nem engedik, hogy valaki kiragadja közülük, • még akkor is csak habozva, meg-megállva megy ki az útra. Részvéttel s megindulva nézik az emberek, mint vezeti egy gyönge leány a világtalan, sóhajtozó, megtört öreget s felszólítják üljön le, pihenjen meg. Oedipus bús, hogy el kellett hagynia az istennők védelmet nyújtó berkét, azt hiszi, hogy szenvedése újra megkezdődik. S igaza van, mert az emberek kíváncsisága feltépi lelke sebeit, kik kissé gyöngédtelenül tudakozódnak neve, hazája, sorsa után. És bármint vonakodik, beszédre unszolják, s midőn Antigoné is szóra ösztönzi, mert látja, hogy a kíváncsi emberek miatt nyugta nem lesz atyjának, megnevezi magát. Az emberek minden egyes szavára a borzalom s irtózás felkiáltásával felelnek s ígéretükkel ellenkezőleg el akarják űzni. Oedipus szemükre veti szavuk megszegését, de ők álokoskodással válaszolnak: nem haragudhatnak az