Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1888

62 Haemon beszédét dicséri, de nehogy a király ezért megharagudjék, hozzáteszi : mindketten bölcsen szóltatok, Kreon azonban nincs megelégedve e dicsérettel, nem tetszik neki, hogy a nép azt mondta, tanulhat fiától. Nem akar ő vén korában éretlen gyerek ajkairól oktatást elfogadni. Hiába mondja Haemon, hogy ő nem akart tanítani s ne ifjúságát tekintse, hanem a jó ügyet, melyért beszélt, haragja már felébredt. S most lassan ugyanazon jelenet fejlődik ki az atyja s fiu közt, mi évekkel azelőtt Oedipus és Kreon között; ugyanazon eszmemenet vitatkozásukban, sőt meg a városra való hivatkozás is előfordul, hogy nem a király képezi a várost egyedül, s miként hajdan Kreon Oedipusnak, ugy most Haemon veti szemére Kreonnak, hogy nem akarja hallgatni, s mint Kreon akkor a királynak, ugy Haemon is megtagadja ő neki az engedelmességet, ha rosszat parancsol. Végre a jelenet, mely szeretettel kezdődött, a legnagyobb haraggal végződik atyja s fiu közt. Kreon kijelenti, hogy Haemon szeme előtt végezteti ki Antigonét, de ez azt kiáltva, mig az ő szemei látják Antigonét, addig az nem hal meg, elrohan. Kreon elrendeli a kivégeztetést. Ember nem lakta sivatagba kell vinni őt, ott élve öblös szirtüregbe zárni, csupán annyi eledelt hagyva neki, a mennyi elég arra, hogy a város a vérontás bűnétől ment maradjon. Az öregek elkezdenek okoskodni a szerelem fölött s az előttük lejátszott jelenet hatása alatt, melynek tulajdonítják az apa s fiu közt kitört haragot, arra a meggyőződésre jutnak, hogy ez hatalmas, de veszedelmes és káros érzelem. Mig ők e hatalom fölött elmélkednek, a szolgák Antigonét vezetik a halálra, ki haláldalát zengi. Haláldalát zengi Antigoné és inkább természetesen, mint hősiesen, sirva búcsúzik el az élettől, melynek, szegény, töviseit igen, de virágait nem ismerte. Siratja a világot, hazája fényes napsugarát, melytől meg kell válnia a nélkül, hogy Hymen éneke köszöntötte s menyasszonyi koszorú ékítette volna; és ez a gondolat, meg a nézők megjegyzése, kik ebben a családi sorsot látják, oly felindulásba hozzák, hogy megátkozza születését. És a szerencsétlen Antigonénak folytatnia kell útját, a nélkül, hogy jóbarát, a nélkül, hogy valaki siratná, mert az öregek kara megérdemeltnek találja halálát, ugy okoskodva, szabad a holtakat tisztelni, de csak annyiban, a mennyiben a törvény megengedi. Sirását azonban s panaszát vesztett ifjúsága s élete fölött megszakitja, mert jön Kreon, s ez előtt nem akar megindultnak látszani, vagy olyannak, ki tettét megbánta vagy, mint Kreon gúnyosan megjegyzi, olyannak, ki könyörgés és sírással akarja életét megváltani. Mert Kreont a látvány nem hatja meg, gúnyolódik fölötte és parancsa végrehajtását sietteti.