Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1888

54 meg, hogy ügyeljenek ők, az öregek, a kiket idehívott, parancsa megtartására. Ezek öregségükkel mentegetőznek, de Kreon kimondta máihatározatát, mindazáltal, mintegy vigasztalásul hozzáteszi, a holt mellett kirendelt őrök állnak. Hát akkor minek bízod reánk is? kérdi a nép. Hogy senki se szegüljön a városban ellene; mert halál lesz a büntetés parancsa áthágásaért. S mivel azt gondolja, hogy ily fenyegetés mellett is, akadhatnak emberek, kik parancsa megszegésére gondolnak, ha másból nem, pénzvágyból, mert e miatt még a hallállal is szembe szállnak, ujra vigyázatra inti hiveit. Ebből látható, hogy Kreonnak volt gyanúja, hogy vagy azok, a kik az elűzött Polynikes pártján voltak, nem fogják tűrni a kegyetlen rendelet végrehajtását, vagy hátha Antigoné, kinek szeretetét s lelkületét ismerte, fel fog bérelni valakit, hogy testvérjét eltemesse, a szégyentől megmentse s lelkének nyugalmat szerezzen. Erre mutat, hogy az általános kihirdetésen kívül, a hozzája szítókat külön értesité erről s bár őröket rendelt a holttest mellé, ezeket is megbízta az őrködéssel, és jóllehet halállal fenyegette a parancsszegőket, nem bízott teljesen az elrettentésben. És gyanúja hamarabb igazoltnak mutatkozott, mint csak sejdítette volna is. Beszédét az öregekkel egy őr megjelenése szakitá félbe, a ki jelenti, hogy a holttestet valaki eltemette. Kreon - természetesen - megharagszik s kérdi, ki volt az a vakmerő, ki ezt tevé. Az őr, mint már előbb is csak hosszas kerülgetés, (valódi parasztos himezés-hámozás) után jelentette az eltemetést, most is hosszú lére eresztve mondja el, mint történt az eltemetés, illetőleg ezt nem látták, csupán azt vették észre, hogy a holt eltűnt, bár nem volt eltemetve, csupán porral volt behintve, mi a görög felfogás szerint elég volt arra, hogy a halott megszabaduljon az eltemettetlenség gyalázatától s hogy lelke a túlvilágon nyugalmat találjon és az illető, a ki ily temetetlen hulla mellett elmegy, megmeneküljön a halott átkától. De hogy ki tette ezt, azt nem tudják. Sem ásó-, sem kapanyom nem volt látható, sem kerékvágás, mely elárulta volna a merész gonosztevőt. Ok — az őrök — először nagyon megijedtek, azután szidni kezdték egymást s már-már ütlegre került a dolog, bár tudták, hogy egyikük sem bűnös, s készek a legnagyobb esküre is az istenek tanuúl hívására, hogy sem ők nem tették, sem nem látták a tettest. Végre egyikük indítványára elhatározzák, hogy a királynak feljelentik a dolgot. Csakhogy ki vállalkozzék erre? Senki sem akart; sorsot húztak s ő reá esett e »szörnyű megtiszteltetés.« Az öregek, kik figyelmesen hallgatták ez elbeszélést, azon gondolatra jöttek, hátha maguk az istenek tették ezt, a kiknek Kreon istentelen rendelete nem tetszhetik s e nézetüket ki is nyilvánítják.