Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1888

25 A királyi palota kapui csakugyan feltárulnak s előlép eléktelenítve Oedipus. A nép elborzad a látványon, sajnálja is, irtózik is királyától, kit eddig csak királyi díszben s méltóságban látott, környezve attól a nimbustól, mely a személyes érdemet és rangot követi s most előtte oly alak áll, melynek külseje el van rútítva, belső iszonyúságát pedig mind ő maga hirdeti, mind népe tudja. A király lelke meg törve van. Eltűnt az előbbi büszkesége, a talán nagyon is elbízott önérzet, helyét végtelen kétségbeesés foglalta el, párosulva az önmaga iránt való borzalommal s ez érzelem viharba belejátszik a düh, melyet azon tudat kelt föl, hogy akaratlanul, saját hibáján kivül követte el azokat, a miért most iszonyodik magától s borzadnak tőle az emberek. Szenvedélyes lelkületének megfelelőleg átkokat szór magára, s arra, a ki lábait feloldá s megmenté életét. S midőn a nép helyteleníti, hogy megvakitá magát, mert jobb nem létezni, mint élni vakon, keserű fájdalommal utasítja vissza e szavakat, ne oktassák őt, ne adjanak neki tanácsokat, nagyon jól tette ő azt, hogyan nézhetne gyermekeire, hogyan az emberekre, Thebára s a szent szobrokra, meg Hadesben szüleire. Nem tette ő azt helytelenül, sőt ha képes volna rá, még a hallástól is megfosztaná magát. Szívfacsaró hangon idézi fel emlékét Polybosnak, Korinthosnak, gyermekkorának, lelke sir midőn felkiált Oh hármas ösvény és te rejtett völgy öle, Sötét erdő, hol egyesül a három ut, Melyet saját atyám vérével itatott Ennen kezem! S ez emlékek, valamint fejedelmi élete, régebbi tettei felemlítése után esdve kéri népét Az istenekre, dobjatok ki engemet Ez országból, vagy öljetek meg, rejtsetek Tenger mélyébe, hogy többé ne lássatok. Ámde a nép nem mer magától tenni semmit, s nem is akar: él még benne tudata Oedipus érdemeinek. Más részt azonban mivel félhet, hogy az istenek újra sújtani fogják az országot ilyen ember miatt, azért megörül, midőn Kreon közeledik s azt mondja a királynak, kívánságára majd Kreon válaszol, mert helyedben ő maradt az ország oltalmára egyedül.« Oedipus, Kreonon előbb elkövetett igazságtalansága miatt, most nem mer ehhez fordulni, de ez igazi nagylelkűséggel kijelenti, hogy nem hányja szemére a sérelmeket s kész megtenni a mit kiván. Oedipus ismétli kérését: űzzék ki őt ez országból. Kreon szintén nem meri ezt magától tenni, megakarja előbb az isteneket kérdezni. De hiszen, veti ellen Oedipus, az