Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1888

18 zett. Az igaz, borozás közt mondá s ittas volt ez ember, de én igen nagy haragra gyúltam. A sérelem s harag nyugodnom nem engedtek, s másnap szüleimnek elmondtam az esetet s kérdeztem őket igazat mondott-e a gúnyolódó. Ok szintén nagy haragra gerjedtek s engem ez megnyugtatott. De csak rövid időre; mert megütődtem azon, hogy csupán haragudtak, de kérdésemet válasz nélkül hagyták. E hallgatás, meg az esetnek nagyon elterjedt hire, arra birtak, hogy szüleim tudta nélkül elmenjek Pythóba, megkérdezem Apollót, ki volt apám s anyám. Apollo e kérdésre ép ugy nem válaszolt, mint szüleim, de mondott e helyett iszonyú jövendőt: megölöm azt, ki nemzett s nőül véve anyámat, a föld szinére rettentő fajt hozok. Megrémülve futottam el s csupán a csillagok szerint mérve utamat, Korinth vidékével ellenkező irányban menék, nehogy beteljesülve lássam a szörnyű jóslatot. Utamban oda jutottam, hol — mint mondtad — Laiost meggyilkolák. A hármas keresztuthoz a mint elértem, egy szekér jött velem szembe, fiatal csikók ragadták s rajt oly férfi volt, minőt leirtál. Rám kiáltottak, hogy térjek ki s mivel ezt elég gyorsan nem tevém, erővel félre űztenek. Megütöttem, haragra gyúlva a kocsist, az aggastyán meg engemet. Erre ő ellene fordultam s botommal oly csapást mértem rá, hogy az halva bukott ki a kocsiból. Aztán megöltem a többit. Ide jutva elbeszélésében a király, már bizonyosra veszi, hogy a kit megölt, senki más, mint Laios. De nem meri ezt kijelenteni, csak annyit mond, ha ez ember s Laios közt rokonság volt, akkor jaj neki; ki nyomorultabb akkor, mint ő? S hevessége újra elragadja s nem gondolva arra, hogy tette nem orgyilkosság, hogy ő csupán védte magát a támadás ellen, felkiállt: ki az, kit inkább gyűlölnek az istenek? Irtózatosnak látja önmagát. Hogy is ne látná? A férjet megölte, azután elvette özvegyét. A holtnak ágyát gyalázta meg. Hát nem gonosz ő? Hát nem tisztátalan minden izében? Elfutna innen, de nem mer. Hisz útját állja az a vérlázitó jóslat: megfogja ölni atyját, ki nemzette s fölnevelte s nászra fog lépni anyjával. Borzasztó gondolat! S mit tegyen, hogy kikerülje? S mit tett ő, hogy idáig jutott? Semmit. Tisztán áll előtte egész múltja, ő mindig csak a jót akarta. Nem tud mást gondolni, minthogy ezt valami kegyetlen istenség mérte rá. De rögtön elfordul e gondolattól. Ez megsértése lenne az isteneknek. Nem; azokat meg nem sérti, sőt inkább imával fordul feléjök, s kéri őket, mentsék meg ily sorstól, s ha máskép nem lehet, kész a halálra is. A nép szive megesik a gyötrődő királyon, vigasztalja, hogy reméljen, s mig a gyilkosság tanuját ki nem hallgatta, bizzék. Bízik is a király, ez az egyetlen reménye. Hiszen a királyné előbb azt mondta, hogy a